Rafael Nadal 2024-ben visszavonul a profi tenisztől

Azt is elmondta, hogy idén mikor szeretne visszatérni.


Bejelentette visszavonulását Rafael Nadal, korunk egyik legnagyobb férfi teniszezője.

„Nem én hoztam meg ezt a döntést, hanem a testem” – mesélte a 36 éves spanyol, miután kiderült, hogy a francia tornán sem vesz részt csípősérülése miatt.

„Valószínűleg ez lesz az utolsó évem a profi versenyeken, bár ezt száz százalékra nem mondhatom, mert sosem tudhatod, mi történik.”

„A sérülés, amit Ausztráliában szenvedtem el, nem úgy gyógyult, ahogy reméltük. A Roland Garros lehetetlenné vált. Annyi év után nem leszek ott, miközben ez a torna jelenti számomra a mindent.”

Az idei visszatéréssel kapcsolatban pontos dátumot nem mondott a straitstimes cikke szerint, de a novemberi Davies Kupán már szeretne ott lenni.

Borítókép: Getty Images Europe /  Quality Sport Images
 

Videók