Piros Zsombor az elődöntőben kapott ki

A magyar teniszező a legjobb négy között kapott ki a Cordenonsban zajló 69 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.


Piros Zsombor kikapott a legjobb négy között az olaszországi Cordenonsban zajló, 69 ezer euró (22,5 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 448. játékos szombaton 7:6 (7-3), 6:2-re alulmaradt a 313. helyen álló ausztrál Christopher O'Connell-lel szemben. A találkozó 1 óra 45 percig tartott.

 

 



Piros Zsombor jól játszott, de vereséget szenvedett az elődöntőben.
Photo by Alexander Hassenstein/Bongarts/Getty Images

 

A 19 évesen már Davis Kupa-válogatott Piros először jutott elődöntőbe challenger-szintű versenyen. Észak-olaszországi menetelésével megjavítja eddigi legjobbját, és az ATP-rangsorban a 365. hely környékére jön majd fel hétfőn.

 

Borítókép: Facebook.com/ Piros Zsombor

 

Videók