Példátlan, ami az AusOpen-en történt

Az Open érában sem sikerült még ilyen senkinek.


Aslan Karatsev az első Grand Slam-versenyén az elődöntőbe jutott, ráadásul a selejtezőből rajtolva. Egészen elképesztő.

Nem egy feltörekvő fiatalról beszélünk, hősünk 27 éves, de mostanáig a 111. volt a legjobb helyezése (az AO-ra 114.-ként érkezett) a ranglistán.
Tavaly már selejtezett a Roland Garroson, de kikapott Sebastian Kordától. Az év elején, a bangkoki Challenger döntőjében Balázs Attila győzte le, de Bangkok és Párizs között, a nyáron megnyert két Challengert a cseheknél.

Figyelemre méltó eredmények, de egyikből sem következik, hogy valaki ekkorát lép előre és egy Grand Slamen három kiemeltet búcsúztatva eljut az elődöntőig.

Érdekesen alakult a pályafutása: 2015-ben már közel került ahhoz, hogy sikerüljön neki az áttörés (153. helyig jutott a ranglistán), de egy térdsérülés miatt hónapokat kellett kihagynia és a következő években Challengereket és többnyire ITF-versenyeket játszott. 2018 szeptemberében, egy genovai Challenger 2. fordulójában kapott ki Piros Zsombortól (6:4, 6:4), akkor 396. volt a ranglistán.

„Agresszívan teniszezek, próbálok még agresszívabb stílusban játszani. Nagy szervát ütök és igyekszem lerövidíteni a labdameneteket, elkerülni a hosszú pontokat, a rohangálást az alapvonal mögött. Próbálok az alapvonalhoz közel teniszezni. Sokat dolgoztam azért, hogy most itt legyek. Soha nem tudhatod, hogy a beletett munka mikor jön ki”- magyarázta azután, hogy lejátszotta és megnyerte pályafutása első ötszettes meccsét – Auger-Aliassime ellen győzött a negyeddöntőbe jutásért 3:6, 1:6-ról fordítva.


Dimitrov sem találta Karatsev ellenszerét.

Fotó: Daniel Pockett/Getty Images

Vlagyikavkazban született, de három éves korában a családja Tel-Avivba költözött, ott nőtt fel és kezdett teniszezni. Anyai ágon zsidó származású és 12 évesen az apjával visszament Oroszországba. Előbb Rosztovban éltek, 18 évesen kezdett Moszkvában edzeni. Onnan Halléba került, majd Barcelonába.

Az utóbbi három évben Minszkben van a bázisa, mert fehérorosz edzővel dolgozik. Szerencsésnek tartja magát, hogy rátalált a mostani edzőjére, mert szerinte ő a kulcsa a sikerének. Mentálisan segített neki sokat, hogy higgyen önmagában.

Grigor Dimitrovról ugyan kiderült, hogy a hétfői edzésen begörcsölt a háta, a zokniját alig tudta egyedül felhúzni és, ha nem Grand Slamről lett volna szó, akkor valószínűleg nem lép pályára, de a bolgár is elismerően nyilatkozott Karatsevről a 2:6, 6:4, 6:1, 6:2-es vereség után.

Karatsev története egyértelműen az AO2021 tündérmeséje. Kérdés, meddig tart. Csütörtökön Djokovic vagy Zverev ellen íródik a következő fejezet.

Borítókép:  Matt King/Getty Images

Forrás: Tennis love and game
 

Videók