Óriási meccsen kényszerült búcsúzni Fucsovics

Hosszan izzasztották egymást spanyol ellenfelével.


Az ötödik helyen kiemelt Fucsovics Márton búcsúzott az első fordulóban az 586 ezer euró (192 millió forint) összdíjazású kitzbüheli salakpályás férfi tenisztornán, miután kedden három szettben kikapott attól a spanyol Albert Ramos-Vinolastól, aki vasárnap megnyerte a gstaadi versenyt.
 
A 72 perces első szettben a negyedik és ötödik játékban egy-egy bréket láthatott a közönség, ezt leszámítva azonban mindketten stabilan szerváltak és hozták az adogatógémjüket. A rövidítésben aztán a világranglistán 54. Fucsovics 1-3-ról 5-3-ra fordított, és bár riválisa 6-6-nál még utolérte, végül övé lett a játszma.
 
A folytatásban a magyar teniszező kétszer is elvesztette az adogatását, így 1:5-nél a szettben maradásért kellett szerválnia. Megoldotta a feladatot, majd brékelte az ATP rangsorában 69. Ramos-Vinolast, 4:5-nél pedig már az egyenlítéséért fogadhatott. Bár volt négy bréklabdája is, a spanyol végül ötödik játszmalabdáját értékesítve kiegyenlített.
 
A döntő szett is szoros küzdelmet hozott, 3:3-ig mindenki hozta az adogatását, ekkor azonban Ramos-Vinolas elvette Fucsovicsét, majd 5:3-ra elhúzott. A magyar játékosnak még sikerült szépítenie, és több labdája is volt az 5:5-höz, de végül a spanyol a második mérkőzéslabdáját értékesítve megszerezte a győzelmet.
 
A meccs 3 óra 13 percig tartott. 
    
Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Ramos-Vinolas (spanyol) - Fucsovics (5.) 6:7 (6-8), 6:4, 6:4
Ruud (norvég)-Carreno Busta (spanyol, 8.) 6:1, 3:6, 6:1
Ofner (osztrák)-Miedler (osztrák) 7:6 (7-1), 7:6 (7-5)
korábban:
Andujar (spanyol)-Mayer (argentin, 6.) 3:6, 6:3, 6:2
Munar (spanyol)-Fabbiano (olasz) 7:6 (9-7), 1:6, 6:1
Kovalik (szlovák) - Garcia-López (spanyol) 6:7 (1-7), 6:2, 6:3
Kohlschreiber (német)-Gasquet (francia) 6:3, 6:2
 
Fotó: Daniel Bockwoldt/picture alliance via Getty Images
 

Videók