Olyan történt Babos Tímeával, ami nagyon ritkán

Pedig zseniálisan küzdött.


 

Babos Tímea az első fordulóban búcsúzott egyesben a kínai Vuhanban zajló 2,7 millió dollár (753 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

 

A torna honlapja szerint a világranglista 54. helyén álló magyar játékos a harmadik szettben feladta vasárnapi mérkőzését a svéd Rebecca Peterson (56.) ellen.

Az első szettben 5:4-nél a játszmagyőzelemért adogathatott Babos, de nem járt sikerrel, viszont később, a rövidítésben nem adott esélyt ellenfelének (7-0). A selejtezőből a főtáblára került Peterson a második felvonás elején rögtön elvette magyar riválisa adogatását, és bár utóbbinak több lehetősége is adódott, hogy visszaszerezze, ezekkel nem tudott élni (4:6).

A harmadik szett meglehetősen egyoldalúan alakult, és Babos végül 4:1-es hátránynál, 2 óra 37 perc után feladta a meccset.

"Már a US Open óta szenvedek a betegséggel, de mivel mindig maximalista vagyok, így csak két nap pihenőt engedtem meg magamnak Sopronban. Onnantól teljes erőbedobással edzettem és kondiztam. Gondolom, a hosszú utazás sem tett jót, és amióta itt vagyok Vuhanban, folyamatosan edzek a köhögés és a rossz közérzet ellenére" - írta közösségi oldalán Babos.

Emlékeztetett: nagyon ritkán fordult elő, hogy feladott mérkőzését, de ezúttal kénytelen volt így tenni. Hozzátette, most az a legfontosabb, hogy meggyógyuljon, ezért nem fog napi hét-nyolc órát edzeni.

A tervek szerint Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán párosban is elindul a kínai tornán, de betegsége miatt szereplésük kétségessé vált.

Eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Rebecca Peterson (svéd)-Babos Tímea 6:7 (0-7), 6:4, 4:1-nél Babos feladta.

további eredmények:
Görges (német, 11.)-Vondrousova (cseh) 6:3, 3:6, 7:6 (7-4)
Siniakova (cseh)-Mladenovic (francia) 7:6 (7-4), 6:2
Puig (Puerto Ricó-i)-Flipkens (belga) 7:5, 5:7, 6:3
Cseng Suaj (kínai)-Collins (amerikai) 2:6, 6:4, 6:2

Videók