Nadal: nem tudom folytatni, most nem

Nehéz döntést kellett meghoznia a spanyolnak.


Rafael Nadal visszalépett a wimbledoni tenisztorna elődöntőjétől.

Ahogy arról korábban beszámoltunk Rafael Nadal emberfeletti csatában jutott a legjobb négy közé, miután sérüléssel küszködve legyőzte Taylor Fritzet. A mérkőzést követően arról szóltak a hírek, hogy a spanyol sztár hasizma egy 7 mm-es szakaszon elszakadt. Nadal a délelőtt folyamán háromnegyed órát edzett, de csak néhány könnyed ütést végzett. A tréninget és a további orvosi vizsgálatokat követően azonban úgy döntött, nem kockáztatja egészségét. Döntését egy sajtótájékoztató keretén belül ismertette, melyben kitért arra is, mi vár rá az elkövetkezendő hetekben.

„Egész nap azon gondolkodtam, hogy mit csináljak, de nincs értelme folytatni, egyre rosszabb a sérülésem. Azért döntöttem így, mert úgy gondolom, hogy ilyen állapotban nem tudok meccseket nyerni. Nem arról van szó, hogy nem tudok jól adogatni, hanem arról is, hogy nem tudom végrehajtani a normális mozdulatot az adogatáshoz”
– kezdte.

„A sérülésem csak súlyosbodhat. Azért döntöttem, mert így egyetlen meccset sem tudnék megnyerni.”

„Nem tudom folytatni a játékot. Most nem. Nem kockáztathatok még többet, és 2-3 hónapot a pályán kívül töltök. Nagyon nehéz számomra, és ez az én döntésem, élnem kell vele. Nagyon szomorú vagyok, hogy meg kellett tennem. Nem mondhatok mást. Remélem, hogy a következő néhány hét lehetővé teszi számomra, hogy pihenjek és felépüljek. Remélem, edzhetek majd, hogy az általam tervezett menetrend szerint folytathassam” – mondta a jövőt illetően, majd elárulta, azt sem zárja ki, hogy többet nem lép pályára.

„A visszavonulás lehetősége még mindig a fejemben jár” – felelte.

Nadal ellenfele, Nick Kyrgios így játék nélkül jutott be a döntőbe.

Borítókép: Rob Newell – CameraSport a Getty Images

Videók