Nadal: belefáradtam, hogy mindig ez történik velem, kezd betelni a pohár

A spanyol teniszező nagyon csalódott.


Rafa Nadal nagyon letört volt a sajtószobában, miután az Australian Open második fordulójában McDonald ellen elbukott. A spanyol, aki a mérkőzés során sérülést szenvedett, alig tudott ellenállást kifejteni, és három szettben kikapott az amerikai ellen.

A frusztráció egyértelmű jeleivel Nadal bevallotta, hogy belefáradt abba, hogy a karrierje során elszenvedett állandó sérülései miatt folyamatosan időt kell szánnia a felépülési időkre.

„Nem mondhatom, hogy nem vagyok lelkileg összetörve, mert hazudnék” - mondta a spanyol teniszező. De nem állt meg itt, és elárulta, hogy kezd az a bizonyos pohár megtelni és lehet, pont most fog a víz kijönni, miután kezd ebbe az egészbe belefáradni.

A sérüléssel kapcsolatban Rafa elmondta, hogy a második szett során észrevett valamit a csípőjében.

„Ennyi volt. Az előző napokban is felfigyeltem már valamire, de nem olyan volt, mint ma. A múltban voltak már csípőproblémáim, amik miatt már szorultam kezelésekre. Nehéz megmondani, hogy pontosan mi a bajom, amíg nem végeztem el az MRI-vizsgálatot. Nem tudom, hogy az izomban van-e a probléma, vagy a porcban..." - fejezte be lehangoltan Nadal.

Borítókép: Stringer/Anadolu Agency, Getty Images

Videók