Lovaggá ütötték a világelső teniszezőt

Csak nagyon kevés embert, még kevesebb sportolót ütnek lovaggá az Egyesült Királyságban!


 
Ha győz, brit, ha veszít skót!” – így állt nagyon sokáig a közvélemény Andy Murrayhez, azonban 2016. december 30-a után alighanem örökre brit állampolgárrá vált a világ legjobb teniszezője azáltal, hogy 29 éves korában lovaggá ütötték őt.
 
Andy Murraynek, bocsánat, SIR Andy Murraynek szenzációs éve volt. 78 győzelme mellett mindössze 9-szer szenvedett vereséget, karriercsúcsot jelentő kilenc trófeát begyűjtve az esztendőben, benne egy olimpiai- és egy világbajnoki címmel, valamint 2013 után hazai Grand Slamjén, Wimbledonban ismét csúcsra ért.
 
Murray szenzációs formája az áprilisi salakszezonban kezdődött, azóta mindössze hat vereséget szenvedett el, ezzel párhuzamosan a világelső Novak Djokovic formája hanyatlásnak indult, és a novemberi párizsi Mastersre teljesen elfogyott 7000 pontos előnye a brittel szemben. Legutóbb szeptember 16-án, a Juan Martín Del Potro elleni Davis Kupa elődöntőben szenvedett vereséget, azóta tart 26 mérkőzéses veretlensége, mely az év végi világelsőséget is meghozta számára.
 
Murraynek már csak az Australian Open és a Roland Garros hiányzik a kollekciójából, év végi formája alapján akár már 2017-ben megszerezheti ezeket a lovagi címet nem csak a sportteljesítménye miatt, hanem példaértékű pályán kívüli jótékonykodása miatt is okkal kiérdemelt teniszező.
 

Videók