López szerint túl optimisták az újrakezdéssel kapcsolatos tervek

A spanyol játékos szerint nem indulnak el 3 hónapon belül a tensiztornák.


Feliciano López nem hiszi, hogy három hónapon belül minden visszaállhat a normális kerékvágásba a teniszvilágban.

A 38 esztendős spanyol játékos túl optimistának tartja a jelenlegi terveket, melyek szerint július közepén megindulnak a versenyek, és véleménye alapján sportszerűtlen is lenne, amennyiben a világ bármely pontján még érvényben lesznek a koronavírus-járvány miatti korlátozások.

A férfi, illetve női tornákat szervező ATP és WTA március elején függesztette fel a teniszszezont, amely legkorábban július közepén folytatódhat, emiatt sok, elsősorban alacsonyan rangsorolt játékosnak került veszélybe a megélhetése. A Grand Slam-tornák közül Wimbledont már törölték - első ízben a második világháború óta -, a francia nyílt bajnokságot szeptemberre tették át, a US Open megrendezése pedig kérdéses.

"Egyelőre minden szem a US Openre fókuszál, amennyiben bejelentik, hogy ott már játszhatunk, úgy talán folytathatjuk majd a versenysorozatot" - fogalmazott López, aki a jelenleg zajló - mindkét nem esetében 150 ezer euró díjazású - madridi virtuális torna versenyigazgatója. A viadalon egy videojáték keretein belül, otthonukban mérik össze tudásukat a teniszezők.

"Ezzel együtt, hogy őszinte legyek, nem vagyok túl bizakodó. A tenisz egy globális sportág, a játékosok a világ minden tájáról érkeznek, és a tornákat is számos különböző helyen rendezik. Úgy vélem, mivel minden országban más-más jellegű korlátozások vannak, ez rendkívül bonyolulttá teszi a helyzetet" - fejtette ki.


Hozzáfűzte, tart egy olyan helyzettől, amikor egyes teniszezők a hazájukban érvényben lévő óvintézkedések miatt nem tudnának indulni bizonyos viadalokon. Így amellett érvelt, hogy a versenysorozat csak akkor induljon újra, amikor mindenki bárhová szabadon utazhat. Kitért rá, hogy számos kisebb tornának a fennmaradás lesz a tét a világjárvány után.

Megemlítette, hogy a jelenlegi periódus a leghosszabb az életében, amikor nem ragadott ütőt. Egyben rámutatott, hogy a viadalok újraindulása miatt jelentősen nőni fog a sérülések száma. Ezért szerinte legalább kéthónapos felkészülési időszakra lesz szükségük a játékosoknak, mielőtt éles helyzetben is pályára lépnek. 

Borítókép: Alberto Pezzali/NurPhoto via Getty Images

Videók