Kvitova a sajtótájékoztatón szerzett olyan sérülést, hogy vége a Garrosának

Úgy tűnik nem csak Oszaka Naominak okozott kellemetlenséget a sajtótájékoztató.


A sajtótájékoztatón elszenvedett bokasérülése miatt visszalépett a francia nyílt teniszbajnokságtól Petra Kvitova.

A kétszeres wimbledoni bajnok cseh játékos - aki a Roland Garroson 2012-ben és 2020-ban az elődöntőig jutott - az első fordulóban a selejtezőből főtáblára került belga Greet Minnent három szettben győzte le, és nem sokkal a mérkőzés után sérült meg, amikor a sajtóval szembeni kötelezettségének tett eleget.

A 11. helyen kiemelt teniszező kedden a Twitteren jelentette be, hogy nagyon csalódott, de be kell fejeznie szereplését, mert a sajtótájékoztatón elesett, és a bokája azóta sincs rendben. Az MRI-vizsgálatot követően a stábjával történt egyeztetés után hozta meg a fájó döntést, mivel - mint azt jelezte - "nem lenne bölcs dolog", ha ebben az állapotban erőltetné a játékot.

 


Visszalépésének köszönhetően a világranglista 1096. helyén álló orosz Jelena Vesznyina játék nélkül jutott a harmadik fordulóba.

 

Borítókép: Adam Pretty/Getty Images

Videók