Később hozzák nyilvánosságra a világranglistát

Várhatóan csak a hónap közepén.


A hagyományokkal ellentétben nem a hónap első napjaiban, hanem várhatóan majd csak április közepén hozza nyilvánosságra a legfrissebb világranglistákat a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF), s aztán be is fagyasztja a rangsorokat.

Az ITTF a honlapján közölte, hogy a versenyek rendezetlensége és a koronavírus-járvány miatt további vizsgálatokra, számításokra van szükség, a listák pedig változatlanok maradnak addig, amíg újra lehet tornákat rendezni.

A szervezet korábban jelezte: június 30-ig minden olyan verseny elmarad, amely "nemzetközi utazást igényel".

Az ITTF ígérete szerint legkésőbb április 15-ig megszületnek az új világranglisták, addig a március elején nyilvánosságra hozott rangsorok érvényesek.



Novak Djokovic vezeti a tabellát? Ezt április közepén tudjuk meg.
Fotó: Amin Mohammad Jamali/Getty Images


A márciusi viadalokat figyelembe veszik majd a számításnál, de például kérdéses, hogy a járvány miatt a selejtező után félbeszaladt lengyel challenge-verseny pontjait hogyan számítják majd be.

Az ITTF egyúttal bejelentette:
a szövetség munkatársai és elnöke önként lemond 2020-as fizetése egy részéről, hogy segítse a sportágat a világjárvány idején.

Borítókép: Amin Mohammad Jamali/Getty Images

 

 

Videók