Kés alá fekszik Fabio Fognini

Az olasz teniszező mindkét bokáját megműtteti a kényszerpihenő alatt.


Fabio Fognini olasz teniszező úgy döntött, hogy kihasználva a sportvilág kényszerszünetét, megműtteti mindkét bokáját, amelyek már évek óta fájdalmat okoznak neki.

A 33 éves teniszező közösségi oldalán elmondta: bal bokája három és fél éve, míg jobb bokája az elmúlt két évben olyan problémát jelent számára, amellyel megtanult együtt élni és játszani.

"A leállás miatt reméltem, hogy két hónap elég lesz arra, hogy ezek a problémák megszűnjenek, de miután újrakezdtem az edzéseket, még mindig jelentkeztek" - közölte. Hozzátette: ezek után az orvosi vizsgálat eredményének ismeretében csapatával egyetértésben úgy döntött, hogy mindkét bokáját megműtteti, amíg tart a szünet a teniszezőknél.


Az artroszkópos beavatkozásra szombaton Olaszországban került sor.

Fognini jelenleg a 11. helyen áll a világranglistán, míg legjobb pozíciójaként 2019. július 15-én a kilencedik volt. Az olasz játékos karrierje során 19 ATP-tornán volt döntős, és kilencszer diadalmaskodott.

A világjárvány miatt a teniszezőknél július vége előtt nem rendeznek profi tornát a férfiaknál és a nőknél sem.

Borítókép: Mike Hewitt/Getty Images
 

Videók