Isten éltessen sokáig, Legenda!

Ivan Lendl 60 éves lesz - PORTRÉ


Március 7-én ünnepli 60. születésnapját Ivan Lendl, az 1980-as évek legkiemelkedőbb profi teniszezője. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

1960. március 7-én született a morvaországi Ostravában, mindkét szülője a legjobb csehszlovák teniszezők közé tartozott. Természetes, hogy fiuk kezébe is teniszütőt adtak, és ő rendkívül tehetségesnek bizonyult. Már 12 évesen hazája korosztályos bajnoka volt, 14 évesen győzte le először édesanyját, és a csehszlovák szövetség ekkor küldte floridai edzőtáborba. 1976-ban és 1977-ben megnyerte a korosztályos világbajnokságot, egy évvel később a Roland Garros és Wimbledon junior bajnoka lett.

1978-ban kezdte profi pályafutását, 1980-ban már hét versenyen diadalmaskodott, ezek közül hármat három egymást követő héten, három különböző felületen nyert meg, és tagja volt a Davis Kupa-győztes csehszlovák válogatottnak is. Hazája tenisz szövetségével azonban egyre jobban elmérgesedett a viszonya, különösen azután, hogy az 1980-as évek elejétől az Egyesült Államokba költözött. Formálisan soha nem disszidált, de 1986-tól már nem hívták a válogatottba, a csehszlovák sajtó ettől kezdve mellőzte, sikereiről csak pár sorban számoltak be. 1992-től, amikor megkapta az állampolgárságot, már amerikai színekben versenyzett.

Első Grand Slam-döntőjét 1981-ben a Roland Garroson játszotta, de öt szettben kikapott az utolsó nagy címét nyerő Björn Borgtól. 1982-ben megnyerte a Mesterek Tornáját, címét 1983-ban megvédte és az elkövetkező nyolc évben uralta a mezőnyt. Egyhuzamban 157, összesen 270 héten keresztül vezette a világranglistát, négyszer zárta az évet világelsőként (1985, 1986, 1987 és 1989), pályafutása során 94 tornát nyert egyesben.

Nyolc Grand Slam-versenyen győzött (Roland Garros: 1984, 1986, 1987, US Open: 1985, 1986, 1987, Australian Open: 1989, 1990). A wimbledoni bajnoki cím hiányzik a gyűjteményéből, kétszer (1986-ban és 1987-ben is) bejutott a fináléba, de ott alulmaradt. Öt alkalommal nyerte meg a Mesterek Tornáját (1981, 1982, 1985, 1986, 1987), hasonló teljesítménnyel csak Pete Sampras, Roger Federer és Novak Djokovic büszkélkedhet. Lendl viszont az egyetlen, aki egymás után kilencszer jutott a döntőbe és 12-szer egymás után az elődöntőbe, a US Openen pedig 1982 és 1989 között minden évben finalista volt. Karrierje során 1314 mérkőzéséből 1071-et megnyert, ennél jobb mutatója csak Jimmy Connorsnak van.

"Rettenetes Iván" játéka az alapvonalról ütött erős, pörgetett tenyeresekre épült, fonákkal ugyancsak erős volt és kiválóan pörgetett. Gyors, dinamikus ütései, különleges kondíciója miatt a mai "erőjáték" atyjának tartják. Jimmy Connors azt mondta róla, senki sem szereti, ha a labda gyorsabban jön vissza, mint ahogy megütötték. Lendl állóképességére jellemző, hogy 1987-ben a US Open döntőjében majdnem ötórás mérkőzésen nyert Mats Wilander ellen, de úgy tűnt, még egyszer ennyi ideig bírná. Lendl megosztotta a közönséget: sokan érzelemmentes, hideg és mechanikus, mások elszánt, állhatatos és tehetséges játékosnak tartották. Ő maga azt mondta: "az én célom nem az, hogy jól érezzem magam a pályán, nem is mások boldoggá tétele, hanem a győzelem".

Hivatásos pályafutását 1994-ben, 34 éves korában, krónikus hátfájása miatt fejezte be, ezalatt több mint 21 millió dollárt teniszezett össze. Visszavonulása után sem szakadt el a sporttól. Szerette a jégkorongot, de nem volt elég tehetsége hozzá, mégis közel került a hokihoz, részesedése van a Carolina Hurricanes csapatában. Másik kedvence a golf, szívesen indul amatőr versenyeken.

2010-ben, 16 év után fogott ismét ütőt a kezébe, egy bemutató mérkőzésen egykori nagy riválisa, Mats Wilander ellen. 2012-ben elvállalta a skót Andy Murray felkészítését, aki abban az évben megnyerte az amerikai teniszbajnokságot, majd 2013-ban, 76 év után első brit játékosként a wimbledoni bajnokságot. Együttműködésük 2014-ben lezárult, de 2016-ban ismét Murray edzője lett, aki az évet a világranglista élén zárta, megnyerte második wimbledoni címét és második olimpiai aranyérmét. Lendl 2018-ban a német Alexander Zverev csapatának tagja volt, de egy év múlva személyes okokból szétváltak útjaik.

Ma a Connecticut állambeli Greenwichben él feleségével és öt lányával.

Roger Federer szerint Ivan Lendl volt minden idők legjobb játékosa, ő maga szerényen így vélekedett: "Nekem nem a játékhoz, hanem az edzéshez volt tehetségem". 2001-ben beválasztották a tenisz halhatatlanjai közé, a Hírességek Csarnokába.

Borítókép: Dan Smith/Getty Images

Videók