Ilyen körülmények között is "nyerő döntés volt" a torna megrendezése

Profit nélkül zárnak a szervezők.


Profit nélkül zárnak a vasárnap (ma) véget érő francia nyílt teniszbajnokság szervezői, ennek ellenére nem bánták meg, hogy megrendezték a Grand Slam-tornát.

Jean-Francois Vilotte, a francia szövetség főigazgatója vasárnap emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány miatt minden játéknapon legfeljebb ezer nézőt engedhettek be a sportkomplexumba, vagyis a jegybevételek 97 százalékától, 80-100 millió eurótól megfosztották őket.

Bernard Giudicelli, a szövetség elnöke leszögezte, ilyen körülmények között is "nyerő döntés volt" a torna megrendezése, mert az idei év is elképzelhetetlen lett volna a francia nyílt bajnokság nélkül.

"Egy Grand Slam-tornának a sportág oszlopának kell lennie. És az oszlop kitartott" - tette hozzá.

Idén az ausztrál nyílt bajnokságot januárban még meg tudták rendezni a terveknek megfelelően, Wimbledon elmaradt, az amerikai nyílt bajnokságra pedig az eredeti időpontnál később szeptember elején, zárt kapuk mögött került sor.

A párizsi szervezők azt tervezik, jövőre ismét a szokásos májusi-júniusi időpontban rendezik a salakpályás tornát, de elismerték, hogy szándékaikat a világjárvány ismét befolyásolhatja.

Kép: Shaun Botterill/Getty Images

Videók