Hamarosan visszatérhet Babos Tímea

Továbbra sem épült fel teljesen karsérüléséből az egyéni világranglista 63. helyén álló Babos Tímea, így nem szerepelhet a tajvani és az indiai, egyformán 125 ezer dollár összdíjazású versenyen.


A 19 éves játékos a felkészülés jegyében a jövő héten néhány napra Londonba utazik és még mindig elképzelhető, hogy játszhat majd november végén a dubaji 75 ezer (+H) dolláros tornán.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet…Vegyes érzéseim vannak, mert a pihenő jól jött ugyan, de jó esély kínálkozott arra, hogy fontos pontokat szerezzek, jó eredményeket érjek el” – nyilatkozta Timi a lemondásokkal kapcsolatban. A fiatal játékos jobb karja néhány hete az ázsiai versenyek idején gyulladt be, emiatt már nem indulhatott múlt héten Oszakában és ezen a héten Luxemburgban sem. Timi jobb keze egyre jobb állapotban van, a pályán kívül már nincs semmi gond.

„De teniszezés közben még nem tudom rendesen kinyújtani a jobb karomat, emiatt szerválni és nyesni sem tudok. Ilyenkor még fáj. A jobb karom amúgy is merevebb a balnál, de most igen nagy a különbség - jegyezte meg az ifjú teniszező. - Ma újabb akupunktúrás kezelésen jártam, ez hosszabb és fájdalmasabb volt az előzőnél. Több helyre kaptam tűt, idegvégződéseket is ért, ráadásul többször meg is forgatták a tűket.”

Timi ugyan egyelőre nem térhet vissza a versenyzéshez, de természetesen folytatódik alapozásjellegű felkészülése. Elsősorban a fizikai erőnlétének javítására helyezi stábjával a hangsúlyt, így ezen a héten is sor kerül erdei futásra, kerékpározásra és lépcsőzésre. A jövő héten pedig Londonba utazik, hogy néhány napig együtt készüljön azzal a Sergio Gomezzel, aki fiziósként korábban Rafael Nadalt is hosszú ideig segítette.

„Örülök ennek az útnak! Szeretek itthon készülni, de Angliában azért mások a körülmények. Van különbség aközött, hogy itthon sátorban, mint kint valódi fedett pályán teniszezhetek. De lehet, szabadtéren is játszhatok majd. Biztos, hogy sokat javulok majd a londoni napok során” – nyilatkozta Babos Tímea.

Ha a játékos fizikai és egészségi állapota megfelelő lesz, akkor elképzelhető, hogy tesztjelleggel elindul majd a november végén kezdődő dubaji versenyen.

Videók