Győzelemmel kezdett Ortiseiben Babos Tímea

A harmadik helyen kiemelt magyar teniszező három játszmában győzte le litván ellenfelét.


A harmadik helyen kiemelt Babos Tímea három szettben győzött az olaszországi Ortiseiben zajló, 25 ezer dollár (8 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna első fordulójában, kedden.

A világranglistán 161. helyezett magyar teniszező a litván Justina Mikulskytével (347.) találkozott, és 5:1-es vezetésről elveszítette az első szettet. A folytatásban nyolc vesztes játék után nyert újra egyet, majd sikerült egyenlítenie, a harmadik szettben pedig fölényes nyert. A meccs két és fél óráig tartott.

A párosban négyszeres Grand Slam-tornagyőztes magyar játékos júliusi csípősérülése után október végén Hamburgban tért vissza, ahol döntőbe jutott, múlt héten Luxemburgban pedig az elődöntőig menetelt.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos Tímea (3.)-Justina Mikulskyte (litván) 5:7, 6:4, 6:2

Borítókép: Facebook.com/ Babos Tímea 

Videók