Fucsovics nyerte a magyar rangadót

A magyar teniszező Gombos Norbertet búcsúztatta a nyitókörben.


Fucsovics Márton továbbjutott a New Yorkban zajló, eredetileg Cincinnatibe tervezett keménypályás tenisztorna első fordulójából.

A világranglistán 84. magyar játékos a rangsorban 109. helyen álló, szlovákiai Gombos Norberttel találkozott a vasárnapi nyitókörben. A viadal honlapja szerint Fucsovics jól kezdett, riválisa első adogatásánál rögtön brékelni tudott, s mivel ő maga remekül szervált, előnyét magabiztosan megőrizve 44 perc alatt előnybe került.

A második szett hasonló forgatókönyv szerint kezdődött: a magyar teniszező az első adandó alkalommal elnyerte riválisa adogatójátékát, Gombos azonban újítani tudott és egyből visszabrékelt. Fucsovics 2:2-nél második bréklabdáját kihasználva megint előnybe került, ezt pedig már nem engedte ki a kezéből és harmadik mérkőzéslabdáját értékesítve 1 óra 39 perc alatt továbbjutott.

Ez volt a két játékos negyedik egymás elleni összecsapása, Fucsovics harmadszor nyert.


A selejtezőből főtáblára jutott nyíregyházi teniszező a második fordulóban, a 32 között a bolgár Grigor Dimitrovval találkozik. A két játékosnak ez lesz az első egymás elleni mérkőzése.

A mékőzés után Fucsovics a hivatalos Facebook-oldalán üzent a rajongóknak.

Eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
férfiak (4,7 millió dollár összdíjazás):

Fucsovics Márton-Gombos Norbert (szlovákiai) 6:3, 6:4
Schwartzman (argentin, 9.)-Ruud (norvég) 7:6 (7-2), 6:3
Hacsanov (orosz, 11.)-Bublik (kazah) 6:4, 6:4
Sandgren (amerikai)-Sonego (olasz) 6:3, 7:6 (9-7)
Giron (amerikai)-McDonald (amerikai) 7:6 (7-2), 7:5

nők (1,9 millió dollár összdíjazás):

Kontaveit (észt, 12.)-Kaszatkina (orosz) 6:3, 6:1
Mertens (belga, 14.)-Peterson (svéd) 6:0, 6:2
Rus (holland)-van Uytvanck (belga) 6:2, 6:3
Zvonarjova (orosz)-Linette (lengyel) 1:6, 6:3, 6:1
Bellis (amerikai)-Dodin (francia) 6:2, 3:6, 7:6 (7-1)
Flipkens (belga)-Siniakova (cseh) 6:3, 6:3
McHale (amerikai)-Swiatek (lengyel) 6:2, 6:4

Kép: Francois Nel/Getty Images

Sport365.hu - Régi ismerőssel találkozik Fucsovics New Yorkban

A világranglistán 84. magyar játékos riválisa jelenleg a 109. helyen áll, és mindketten a selejtezőben aratott két sikerrel kerültek fel a főtáblára. Fucsovics előbb a szabadkártyás amerikai Brandon Nakashimát (220.) győzte le 6:2, 6:4-re, majd a spanyol Pedro Martinezt (106.) 6:1, 6:2-re, míg a 30 éves felvidéki játékos az olasz Stefano Travagliát (86.)

Videók