Fucsovics kiesett a nyolcaddöntőben

A magyar teniszező összességében egy megnyert meccsel hangolt a melbourne-i Grand Slam-tornára.


A nyolcadik helyen kiemelt Fucsovics Márton sima vereséggel búcsúzott a nyolcaddöntőben az adelaide-i, 494 ezer dollár (156 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 38. játékos a holland Botic van de Zandschulp (56.) keddi búcsúztatása után a selejtezőből főtáblára jutott francia Corentin Moutet-vel (115.) találkozott, pályafutása során először. A 22 éves rivális a múlt héten botrányos körülmények között esett ki az ugyancsak Adelaide-ben rendezett versenyen: a zentai születésű Laslo Djere (Györe László) elleni meccsén a második játszma elvesztése után trágárságokat kiabált a bíró felé, aki leléptette őt. A szerdai mérkőzésen a magyar Davis Kupa-válogatott vezére elvesztette a második adogatójátékát, majd 1:3-nál a következőt is. A balkezes rivális 1:5 után még egy gémet engedélyezett Fucsovicsnak, majd kiszerválta a 40 perces szettet.

A folytatásban a 29 éves nyíregyházi teniszező rögtön brékhátrányba került, aztán 0:5-ig sorra bukta el a játékokat. Ezután két gémmel még szépített, de 5:2-nél Moutet ismét jól adogatott, és 1 óra 15 perc elteltével győzött. Fucsovics - aki főtáblás lesz a hétfőn rajtoló Australian Openen - a múlt héten is Adelaide-ben versenyzett, akkor az első fordulóban búcsúzott, így összességében egy megnyert meccsel hangolt a melbourne-i Grand Slam-tornára.

Kép

Eredmény, nyolcaddöntő:
Corentin Moutet (francia)-Fucsovics Márton (8.) 6:2, 6:2

Borítókép: Luca Fiorino/Twitter

Videók