Elképesztő: több mint öt órás meccset játszott Wawrinka és Tsitsipas

Egy lépésre a titánok háborújától.


Miközben Rafa Nadal és Roger Federer könnyedén vette a 4. akadályt a Roland Garroson és gyakorlatilag egyetlen fordulóra vagyunk kettejük párbajától az elődöntőben, a francia nyílt teniszbajnokság 8. napján az is eldőlt, hogy csak Babos Tímea folytathatja a magyarok közül a felnőttek mezőnyében, Fucsovics Márton kezdhet készülni a füves szezonra. Felejthetetlen csatát hozott a nap rangadója, Stan Wawrinka 5 óra 9 perces ütközetben állította meg a nála 14 évvel fiatalabb Stefánosz Tsitsipast (7:6, 5:7, 6:4, 3:6, 8:6.)   
 
Babos Tímea úgy léphetett pályára vasárnap délután a vegyes párosban, hogy a nőiben már negyeddöntőbe jutott. A világ legkülönlegesebb teniszstadionja, a botanikus kertbe épült, 5000 férőhelyes, üvegházak határolta Simonne-Mathieu aréna az idei Roland Garrosra készült el. Négy földrészről ezer különböző növényt ültettek az üvegházakba, két bajnokság között a turisták szabadon barangolhatnak a csodálatos környezetben. 
 
Babosék női párosáról annyit érdemes feljegyezni, hogy fordulatos, küzdelmes találkozón sikerült nyerni 2 óra 1 perc alatt a német Anna-Lena Friedsam és Laura Siegemund ellen. Összesen 12 bréket hozott a meccs, a 2. kiemelt magyar és francia kettős hétszer tudott gémet nyerni fogadóként. Az első szettben előbb a németek vezettek 2:1-re brékkel, majd innen lett 4:2 Baboséknak, de a játszma végén az ellenfél örülhetett (6:4.) A 2. szett kevesebb izgalommal szolgált: egyetlen brék 2:1 után elégnek bizonyult az egyenlítéshez. A döntőben, 2:1 után végig a magyar és a francia vezetett, az ellenfél csak fogadóként tudott játékot nyerni, miközben adogatóként négyszer botlott. Szerencsére ezúttal ennyi is elég volt a sikerhez, a győzelmet nem kell magyarázni, a keddi negyeddöntőig javulhat a forma.
 
A Roland Garroson gyakran nehezen magyarázható, milyen elvek alapján állítják össze a programot az illetékesek. Azt lehetett tudni, hogy Babos Tímeának és John Peersnek is kétszer kell pályára lépnie vasárnap, de még véletlenül sem rakták egyikőjük első meccsét korábbra, hogy két mérkőzésnyi szünetük legyen regenerálódni. Amikor az ausztrál párosspecialista kikapott a férfipárosban, 2 óra 6 perces meccsen, annyit írtak ki a rendezők, hogy a Babos Tímea és Fucsovics Márton elleni vegyes páros nem kezdődhet el 16 óra 45 perc előtt. Végül még később mentek ki a Simonne-Mathieu arénába, mert a 3. találkozó, egy férfipáros alaposan elhúzódott. Érdekesség, hogy a játékosok öltözőjétől 5 perc sétára található arénába a szurkolók között kísérik ki a teniszezőket gyalogosan.
 
Az idei Australian Openen Csang Suaj és John Peers ellen mutatkozott be Babos Tímea és Fucsovics Márton a vegyes párosok között. Akkor, kellemes meglepetésre 6:3, 4:6, 10:7-re sikerült nyerni a műfajban specialistának számító kínai és ausztrál ellen. Ezúttal nem adtak esélyt a mieinknek, akiket felállva ünnepelt a publikum, amikor 0:6, 0:1 után gémet nyertek. A tenisz egyik szépsége, hogy akár innen is győzhettek volna. Ráadásul az első 20 perc játéka alapján elég váratlanul ők kerültek brékelőnybe, de a vezetésnek (2:1) nem örülhettünk sokáig, mert Babos Tímea másodszor is botlott adogatóként (2:2.) Ettől kezdve 4:4-ig mindenki hozta az adogatását, de a meccsben maradásért szerválva gyorsan 0:40 lett és innen már nem tudtak fordítani – 49 perc alatt 6:0, 6:4 és búcsú a Roland Garrostól.
 
„Hibátlanul játszották az első szettet, mi meg kerestük a ritmust. Peers nagyon jól szervált, a kínai lány nagyon jól ritörnözött. Azt beszéltük a meccs után Timivel, hogy Csang Suaj sokat fejlődött a röptében. Nem szeretek ennyire melegben játszani. Igaz, hogy ez csak egy párosmeccs volt, de teljesen más körülmények voltak, mint az előző napokban. Remélem, hogy a következő Grand Slamen, Wimbledonban legalább a negyeddöntőig eljutunk. Annak örülök, hogy legalább egy meccset tudtam nyerni a Roland Garroson az idén”- értékelt Fucsovics Márton, aki holnaptól Budapesten készül a stuttgarti füvespályás ATP 250-es versenyre, ahova a tervek szerint jövő pénteken utazik. 
 
„Esélyünk nem volt igazából. Nagyon motiváltan álltam oda, mert a párosban mindig nagy céljaim vannak. Sajnálom, hogy így alakult. Peers a világ egyik legjobbja párosban. Marci nagyon jó egyéni játékos, de a párosban még tapasztalatlan. Van benne potenciál, de többet kellene párosoznia, már csak az az olimpiai projekt miatt is”- magyarázta Babos Tímea, aki a női párosról azt mondta, hogy ma minden téren meleg volt. Úgy fogalmazott, nem lepte őt meg, hogy a németek ennyire jól tudnak játszani, ilyen nagy meccsre számított. Annyit azért megjegyzett, hogy az első szett az ő hibájukból ment el, mert a partnere nem szervált túl jól. „Az a lényeg, hogy az elbukott első szett után össze tudtuk szedni magunkat”- mondta Babos Tímea, aki legközelebb csak kedden lép pályára.  
 
Vasárnap igazi kánikula uralkodott Párizsban, árnyékban ülve is leizzadtak a szurkolók. A lelátón és különösen a pályán komoly próbatételt, kihívást jelentett létezni, illetve teniszezni.   
 
Megkezdődött a juniorok bajnoksága. A selejtezőben már kettő meccset nyert Makk Péter folytatta kitűnő szereplését és a 14. kiemelt japán Micuit 6:1, 7:5-re verve a legjobb 32 közé jutott. Nehéz sorsolást kapott Nagy Adrienn. Az Australian Open korosztályos páros bajnokára a 8. kiemelt Emma Navarro várt és hiába küzdött az utolsó pontig, 6:3, 6:4-re kikapott. 
 
Fotó forrása: Adam Pretty/Getty Images

Videók