Egy nap alatt két meccset nyerve tornagyőztes a kínai lány

A dán exvilágelső Babos Tímea korábbi párospartnerét legyőzve diadalmaskodott Hongkongban. Ez történt a vasárnap a női tenisz világában.


 
A szabadkártyás Suaj Peng előbb az elődöntőjét, majd a finálét is megnyerve lett a tiencsini WTA-torna bajnoka. A 30 esztendős teniszező előbb a montenegrói Danka Kovinicsot verte döntő szettben, majd a fináléban az amerikai Alison Riske sem állhatott a hazai pályán versenyző játékos útjába! Peng a nap folyamán összesen 4 óra 3 percet töltött pályán vasárnap – a szombati esőzésnek köszönhetően -, meglepő módon a döntőben kevesebbet (1 óra 46 perc)…
 
Jó pár kilométerrel délebbre Hong Kongban remek mérkőzést játszott egymással a helyi torna fináléjában a dán Caroline Wozniacki és a francia Kristina Mladenovic. A 2 óra 40 percen át tartó összecsapás döntő faktoraként Babos Tímea korábbi páros partnerének gyenge adogatóstatisztikája hozható fel: Mladenovic mindössze 45 %-ban ütötte be az első adogatásait és azokból is csak 66 %-ban nyerte meg a labdameneteket, és ez a szám a második szerva mögött sem volt sokkal jobb (34 %), ezért is nagy csoda, hogy döntő játszmára tudta kényszeríteni a korábbi világelsőt, aki Tokió után már második tornagyőzelmét aratja Ázsiában az ősszel!
 
A nap harmadik női döntője az osztrák Linzben zajlott, ahol a 2. kiemelt szlovák Dominika Cibulková 6/3 7/5-ös diadalával közel került ahhoz, hogy kvalifikálja magát az év végi világbajnokság nyolc fős mezőnyébe.
 
Tenisz, WTA-torna, DÖNTŐK
Tiencsin
Suaj Peng (kínai)- Alison Riske (amerikai) 7/6 6/2
 
Hong Kong
Caroline Wozniacki (dán, 5. kiemelt)- Kristina Mladenovic (francia) 6/1 6/7 6/2
 
Linz
Dominika Cibulková (szlovák, 2.)- Viktorija Golubic (svájci) 6/3 7/5

Videók