Dusan Lajovic lesz Balázs Attila ellenfele az umagi döntőben

Newportban pedig a kazah Alexander Bublik jutott be a fináléba.


Lajovic a szombati elődöntőben az olasz Salvatore Carusóval találkozott, aki az első, elveszített játszma után lábsérülés miatt feladta a mérkőzést.
Az ATP honlapja szerint a világranglistán 207. magyar játékos eddig háromszor mérkőzött meg az ugyanott 36. szerbbel.
Balázs Lajovicot salakon mindkétszer legyőzte - 2008-ban Szerbiában, 2017-ben Budapesten -, egyetlen vereségét pedig kemény borításon szenvedte el 2011-ben.
A horvátországi torna honlapja alapján a vasárnapi döntő 20 órakor kezdődik.
 
Dusan Lajovic csak egy szettet játszott le Salvatore Carusoval szemben. Ezt követően az olasz feladta a mérkőzést.
Fotó: Adam Pretty/Getty Images
 
Eredmények, elődöntő:
Lajovic (szerb, 4.)-Caruso (olasz) 7:5 után Caruso feladta
Korábban:
Balázs Attila-Laslo Djere (szerb, 3.) 6:2, 6:4
 
A hetedik helyen kiemelt Alexander Bublik a spanyol Marcel Granollerst legyőzve jutott elsőként döntőbe Newportban. A torna első elődöntője 2 óra 9 percig tartott.
A kazah játékos a fináléban majd az Isner (amerikai, 1.)-Humbert (francia, 4.) összecsapás győztesével találkozik.
 
Alexander Bublik Marcel Granollerst kiejtve jutott a newporti torna döntőjébe,
Fotó: Clive Brunskill/Getty Images
 
Eredmény, elődöntő:
Bublik (kazah, 7.)-Granollers (spanyol) 7:6 (7-5), 3:6, 6:4
 

Videók