Dubaiban tér vissza a teniszpályára Novak Djokovic

Melbourne óta először játszik Rafael Nadal és Danyiil Medvegyev.


A Tennis Love and Game írását változtatás nélkül közöljük. 

Az idén először a top öt minden tagja versenyez, sőt a top tízből is csak Casper Ruud hiányzik.

Visszatér Novak Djokovic, de Melbourne óta először játszik Rafael Nadal és Danyiil Medvegyev.

Kettő ATP 500-as tornát rendeznek és Acapulcóban elképesztő mezőny jött össze, de Dubai sem gyenge.

Mexicóban négyen szerepelnek a top ötből a táblán, Rafael Nadal csak negyedik kiemelt. A 21-szeres GS-bajnok spanyol az amerikai Reilly Opelka ellen kezd, aztán jöhet Maxime Cressy, vagy Grigor Dimitrov. A negyeddöntőben Matteo Berrettini, az elődöntőben Danyiil Medvegyev és a fináléban Alexander Zverev, vagy Stefanos Tsitsipas. Kemény program.

Acapulco a játékosok egyik kedvenc állomása, háromszor választották meg a legjobb versenynek a kategóriájában. Húsz éven át salakos torna volt, aztán 2014-ben kemény pályára váltottak, mert így sokkal vonzóbb lett Indian Wells előtt. Rafael Nadal először 2005-ben nyert itt (érdekesség, hogy az előző évben a mostani edzője Carlos Moya győzött), legutóbb 2020-ban maradt veretlen – az volt az utolsó versenye a Covid-szünet előtt.

Dubaiban Novak Djokovic a szenzáció, de a mezőny ott is izmos. A most még világelső szerb Musetti ellen kezd, aztán Hacsanov vagy De Minaur. A negyeddöntőben a friss dohai bajnok Bautista Agut jöhet. Az elődöntőben Auger-Aliassime (vagy akár Fucsovics Marci, aki Shapovalov ellen kezd) és a tábla aljáról a címvédő Rubljov érkezhet. A kanadai és az orosz vasárnap délután még Marseille-ben játszik döntőt és onnan csatlakoznak a mezőnyhöz, ami semmiképp nem előny.

 

 

 

Dubaiban közel 3 millió dollár a pénzdíj, Acapulcóban majdnem 2 millió, de Mexicóban valószínűleg többet költöttek a top játékosokra.

Djokovic világelsősége Medvegyev kezében van, ha az orosz megnyeri Acapulcót, akkor február 28-àn ő lesz a ranglistavezető.

Borítókép: Facebook.com/ Novak Djokovic
Forrás: Tennis Love and Game 

Videók