Djokovicnak nagyon fekszik a dubaji pálya

Ötödször nyert az egyesült arab emírségekbeli tenisztornán.


A világelső Novak Djokovic nyerte a 2,8 millió dollár (849 millió forint) összdíjazású dubaji keménypályás férfi tenisztornát, mivel a szombati döntőben két játszmában felülmúlta Sztefanosz Cicipaszt.

A felek fej fej mellett haladtak a szerb játékos 4:3-as vezetéséig, amikor Djokovic az első bréklehetőségét kihasználta, majd adogatóként lezárta az első játszmát.

A folytatásban is Djokovic tudott először fogadóként játékot nyerni, de ekkor a másodikként rangsorolt görög ellenfele azonnal visszabrékelt.


Cicipasz nem tudta megszorongatni Djokovicot.

Fotó: Tom Dulat/Getty Images


A viadal első kiemeltje, aki idén még veretlen, 4:4-nél ismét a legjobbkor brékelt, mert így adogatóként egyetlen játékra került a tornagyőzelemtől, melyet könyörtelenül ki is használt. A találkozó 79 percig tartott.

Djokovic sorozatban 21. mérkőzését nyerte meg - idén egymás után a tizennyolcadikat -, Dubajban pedig ötödször diadalmaskodott, legutóbb 2013-ban sikerült ez neki.

A múlt vasárnap Marseille-ben tornagyőztes Cicipasz Dubajban tavaly is a fináléban kapott ki, akkor a svájci Roger Federer múlta felül.

Eredmény, döntő:
Djokovic (szerb, 1.)-Cicipasz (görög, 2.) 6:3, 6:4

Borítókép: Tom Dulat/Getty Images

Videók