Davis Kupa: emiatt aggódik Fucsovics Márton

Kisebb sérülése is nehezíti a felkészülést.


Várhatóan mindhárom meccsnapon pályára lép a belgák ellen Fucsovics Márton, akiben van egy kis félsz emiatt. A szövetségi kapitány szerint nincs nagy jelentősége, hogy egyéniben ki kivel játszik az első napon – magyar értékelések a Davis Kupa-sorsolás után.
 
Csütörtökön Liége-ben kisorsolták a belga–magyar Davis Kupa-párharc menetrendjét, amelyből az is kiderült, Köves Gábor Fucsovics Mártonnak és Balázs Attilának szavaz bizalmat egyéniben és párosban egyaránt.
 
„Talán Attila valamivel idegesebb, mint Marci, de ahogy elkezdődik a meccse, ez már nem fog hátrányt jelenteni. Az elmúlt három napon felkészültünk a párharcra, a fiúk Marci lábujj-, illetve Attila vállsérülése és kisebb megfázása ellenére jó formában vannak” – adott helyzetjelentést a sorsolást követően a szövetség honlapjának Köves.
 
„Nincs óriási jelentősége, hogy ki játszik először és másodszor, az nagy lökést adhatna nekünk, ha Marci nyerne Bemelmans ellen, aki szintén főtáblás volt az Australian Openen” – tette hozzá.
 
Az egy hét múlva 26. születésnapját ünneplő Fucsovics azt mondta, sokat javult a lábujjsérülése, amely miatt csak kedden este tudott csatlakozni társaihoz Liege-ben.
 
„A mai napon már nem kivágott, hanem rendes cipőben edzettem, ezzel együtt picit aggódom a hétvége miatt, mert mind a három napon fogok játszani” – mondta a magyar teniszező, majd rátért első ellenfelére.
 
„Bemelmanst sokszor láttam már játszani, győztem is le már, és noha jelenleg csak 120. a ranglistán, bárkit meg tud verni. Szerintem a szombati párosban mi vagyunk az esélyesebbek, Atival nagyon jól összeszoktunk, úgyhogy azt gondolom, hogy a párost tudjuk hozni” – jelentette ki.
 
A Belgium–Magyarország Davis Kupa-párharcot az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
 
A liége-i párharc menetrendje:
péntek, 13.30:
Ruben Bemelmans - Fucsovics Márton
David Goffin - Balázs Attila
 
szombat, 14.30:
Julien Cagnina, Joris De Loore - Fucsovics Márton, Balázs Attila
 
vasárnap, 13.30:
David Goffin - Fucsovics Márton
Ruben Bemelmans - Balázs Attila
 

Davis-kupa: "jók a magyarok, de nem félünk" " TENISZ › Friss hírek

A Nemzeti Sport a helyszínen követte végig a Belgium-Magyarország Davis Kupa nyolcaddöntő előtti sajtótájékoztatót Liegeben. A belgák legjobb játékosa, a top 10-es, vb-döntős David Goffin szerint nem szabad a tavalyi világcsoport-döntőjükből kiindulni, és bár elismeri Fucsovics Márton és Balázs Attila teljesítményét, nem aggódik gyengébb formája miatt. - Mennyire ismeri a magyar válogatott játékosait?

Videók