Davis Kupa: cseh-spanyol párharc, a házigazdák esélyesebbek

Péntektől vasárnapig Prágában rendezik meg a tenisz Davis Kupa-döntőt, amelyen a cseh válogatott a címvédő spanyol csapattal találkozik.


Az összecsapást az O2 Arénában, kemény pályán bonyolítják le, nem véletlenül, hiszen a vendégek 12 éve nem veszítettek el DK-meccset salakon. A házigazdák - még csehszlovák zászló alatt - 1980-ban aratták eddigi egyetlen diadalukat, míg a spanyolok eddig ötször (2000, 2004, 2008, 2009, 2011) nyerték el a salátástálra emlékeztető kupát. Három esztendővel ezelőtt a barcelonai Sant Jordi Csarnokban rendezett fináléban közel 17 ezer néző ünnepelte a Rafael Nadalt és a többieket, miután már a párosmeccset követően behozhatatlan, 3-0-ás előnyhöz jutottak, és megnyerték a döntőt a cseh csapat ellen.   

Ezen a hétvégén azonban jóval nehezebb helyzetben lesznek a spanyolok, hiszen a térdsérüléssel bajlódó Nadal egyelőre csak lábadozik, a gyors, hazai pályán pedig Tomas Berdych és Radek Stepanek némi előnyben van David Ferrerrel és Nicolas Almagróval szemben.   

"Nagyon kemény mérkőzésre számítok, hiszen idegenben, ráadásul veszélyes ellenfelekkel játszunk" - idézte Ferrert az As című madridi sportnapilap. "Berdych és Stepanek kiemelkedő tudású teniszezők, utóbbi pedig párosban a világ egyik legjobbja. A pálya borítása is nekik kedvez. Ennek ellenére bízom a sikerünkben. Az idei esztendő pályafutásom csúcsa volt, csodálatos lenne, ha vasárnap mi ünnepelhetnénk."  

 "Kétségtelenül alaposan megnőttek az esélyeink azzal, hogy Nadal nem játszhat, ám csúnyán megfizetnénk az árát, ha elbíznánk magunkat" - fogalmazott Stepanek. "A spanyolok így is nagyon erősek. Minden felelősség Berdych vállán és az én vállamon van, de hiszem, hogy győzünk, mert az csodálatos fegyvertény lenne."   

Pénteken 16 órától két egyest bonyolítanak le a cseh fővárosban, szombaton a párost rendezik meg (14 ó), vasárnap pedig két újabb egyessel (13 ó) fejeződik be a 102. DK-döntő.

Videók