Davis Kupa: Balázs Attila kikapott egyéniben

A Magyarország-Belgium Davis Kupa selejtező győztese indulhat a madridi döntőben novemberben.


Az ünnepélyes megnyitó után kezdetét vette a Magyarország-Belgium Davis Kupa összecsapás. Az első napon két egyéni számban mérkőznek a csapatok.


Fotó: Sport365.hu

A magyar csapat részéről Balázs Attila (világranglista 76. hely) és Fucsovics Márton (világranglista 84. hely) - a két Top 100-as versenyzőnk - szerezheti a pontokat, hiszen mind egyéniben, mind párosban ők képviselik a válogatottat.

Balázs Attila lépett elsőként a salakra, ellenfele Ruben Bemelmans volt, aki a világranglistán a 222. helyen található.  

A sorsolást a magyar teniszező nyerte, és az adogatást választotta. Az első játékot hozta is Balázs, de a rutinos belga is megnyerte saját adógatójátékát, így 1-1-el folytatódott a találkozó.

Balázs 2-1-es vezetésnél elnyerte a belga adogatását, így 3-1-es előnnyel kezdhetett szerválni. A saját játékát ha nehezen is, de behúzta a világranglistán legelőkelőbb helyen álló magyar versenyző, így már 4-1-es állást mutatott az eredményjelző.

Bemalmens összekapta magát és elég hamar 4-3-ra zárkózni tudott, majd az egyenlítés is összejött neki (4-4).

Ezután fej-fej mellett haladtak a pontok tekintetében, de Balázsnak jobban jött ki a végjáték és az első szettet végül 7-5-re megnyerte. 

Jól kezdődött számunkra a második szett is. Ismét a magyar versenyző adogatott és hozta is a gémet (1-0). A második játék kiegyenlített volt de a belga végűl behúzta a pontot és egalizált (1-1).

Mindenki hozta a saját adogatását, így 3-2-re módosult az állás Balázsnak, amikor Ruben Bemelmans kezdett szerválni.

5-4-es Balázs Attila vezetésnél a belga adogatott és 5-5-re módosította a második szett állását.

Sem a belga sem a magyar nem tudta elvenni a másik adogatását a szettben, így 6-6-nál jöhetett a rövidítés, amiből Bemelmans jött ki jobban és 7-6-ra nyerte a szettet.

A döntő szettben a belga kezdte az adogatást. Mindkét játékos csak a saját szerváit tudta hozni, így jutottak el 4-4-ig. 

A legrosszabkor vesztette el adogatását Balázs Attila. 5-4-es Bemelmans vezetésnél a belga játékot, és szettet tudott nyerni. 

Balázs Attila (76.)–Ruben Bemelmans (222.) 7:5, 6:7 (4–7), 4:6

Magyarország-Belgium 0-1 


Balázs Attila interjú Davis Kupa

Balázs Attila interjú Magyarország-Belgium Davis Kupa mérkőzés után.

 

 
 

 

Képgaléria:  


Fotó: facebook/ Hungarian Tennis


Fotó: facebook/Hungarian Tennis
 


Fotó: facebook/Hungarian Tennis

Borítókép: facebook/Hungarian Tennis

Videók