BRÉKING: Babosnak sikerült az áttörés a US Openen, esélyesként várja a folytatást - videóval

Babos Tímea pályafutása során először tagja a legjobb 64 mezőnyének női egyesben a US Openen, miután szoros meccsen, szetthátrányból fordítva múlta felül kedd este a selejtezőből főtáblára jutott Barbara Haast. Jó esély mutatkozik arra, hogy Babos első ízben harmadik fordulóig jusson egy Grand Slam-tornán, ahol egy igazi topjátékossal mérhetné össze erejét.


Babost és 20 éves osztrák ellenfelét több mint 100 hely választja el egymástól a világranglistán, de a pályán ez nem igazán látszott, olyannyira nem, hogy az első szettet 7:5-tel behúzta Haas. A tornán 31. kiemelt magyar kiválóság aztán 6:3-as játszmagyőzelemmel egyenlített.

A hullámvasút folytatódott a döntő felvonásban is: előbb a linzi hölgy kapta el a fonalat 4-0-s vezetéshez jutva, majd Babos táltosodott meg (4-4). Babos jól bírta idegekkel, nem bizonytalanította el, hogy a meccsben maradásért kell szerválnia 4:5-nél, majd az újabb gémben simán elvette riválisa adogatását, ezt követően pedig első meccslabdáját rögtön ki is használta.

Teniszezőnk számára a szintén selejtezőből startoló, a nyitó körben a brit Heather Watsont kiejtő holland Richel Hogenkamp következik, aztán a papírforma szerint a román Simona Haleppel játszhatna a nyolcaddöntőbe jutásért.


US Open, Grand Slam, 46,3 millió dollár, kemény pálya
Női egyes, 1. forduló
Babos (magyar, 31.)-Haas (osztrák, sel.) 5:7, 6:3, 7:5

Videók