Babosék egy lépésre a címvédéstől

A magyar-francia kettős küzdelmes, két és fél óráig tartó meccsen gyűrte le ellenfelét.


Babos Tímea és Kristina Mladenovics ismét bejutott a Francia Nyílt Teniszbajnokság döntöjébe.

Az időjárási körülmények miatt közel 20 perces csúszással kezdődött a mérkőzés. Az első szett elején mind a két párosnál sok volt a pontatlanság, de a 3. játékig mindenki hozta a saját szerváját. Babosék a 4. és a 6. gémben is brékelni tudták a cseh párost, és hamar elhúztak 5:2-re. A 8. játékban a magyar-francia kettős ismét elvette ellenfele adogatását, ezzel megnyerte az első szettet.

A második játszmában Babosék rögtön ellenfelük első adogatását brékelték és 2-0-ra vezettek. A 3. játékban ébredtek a csehek és ezúttal ők vették el a Babos-Mladenovics kettős adogatását.

A 7. játékig aztán mind a két fél megnyerte saját kezdését, ekkor azonban a csehek ismét brékeltek, így 4-3-ra átvették a vezetést.

Babosék ezt követően már nem tudták elvenni ellenfelük adogatását, így 6:4-re megnyerték a 2. szettet és kiegyenlítették a párharcot.

A döntő szett első gémje meglehetősen hosszúra sikeredett, Baboséknak közel 10 percbe telt, hogy megnyerjék az adogatásukat. A túloldalon a csehek magabiztosan  hozták a játékukat, majd újabb hosszú gém következett, amit nehezen, de sikerült behúznia Mladenovicséknak. Az 5. játékban rosszul kezdett a francia-magyar kettős, ezzel 3 bréklabdához juttatva az ellenfelet, amiből kettőt ugyan sikerült hárítani, de harmadjára a csehek voltak pontosabbak, és ezzel átvették a  vezetést. A 6. gémben nagyot meccseltek a felek, de Baboséknak sikerült visszabrékelniük, így kiegyenlítettek. Ezt követően mindkét fél hozta a saját adogatását.

A 10. játékban Baboséknak meccslabdája volt, de a magyar tenyeres returnje hosszúnak bizonyult, majd Krejcíková szerváját Mladenovics nem tudta visszaadni, ezt követően pedig a csehek behúzták az adogatóelőnyt.

A következő játékban a Barbora Krejcíková-Katerina Siniaková kettősnek volt bréklabdája, de előbb Mladenovics hárított jól, majd Babos mutatott be remek röptét, ezzel 6:5-re módosítva a szett állását. A 12. gém meglehetősen izgalmasra sikerült, hiszen Baboséknak ötször volt meccslabdájuk. A hosszú küzdelem után végül sikerült legyőzniük a cseheket, így 2019 után ismét ott lehetnek a döntőben.

Babos Tímea, Kristina Mladenovics - Barbora Krejcíková, Katerina Siniaková: 6:2, 4:6, 7:5

A vasárnapi döntőben Babos, Mladenovic páros a Guarachi, Krawczyk (chilei, amerikai, 14.)-Melichar Swiatek (amerikai, lengyel) meccs győztesével találkozik majd.

Borítókép: Shaun Botterill/Getty Images

Videók