BABOS TIMI A CSÚNYA, KÜZDŐS MECCSEKBŐL IS SOKAT TANUL

Újra a régi Timit fogjuk látni a pályán! Az idei első WTA-tornagyőzelme után, biztos benne.


A hétvégén idei első WTA-tornagyőzelmét arató Babos Timi biztos benne, hogy kilábal a hullámvölgyből, és újra a régi Timit fogjuk látni a pályán. Interjú.
Babos Timi feltétel nélkül híveiként a hétvégén végre elégedetten dőlhettünk hátra: világbajnokunk Isztamulban két meccset is nyert egyesben, de ami talán még fontosabb, hosszú idő után újra tornagyőzelmet ünnepelhetett Kiki Mladenovic oldalán párosban.
"Igen, megérte elmenni, úgy gondolom" - mondta a bajnoknő a MOL Csapatnak a tornagyőzelem után. "Játszottam egyesben négy meccset, és ugyan felemás mérleggel zártam, de a legfontosabb, hogy minél több tétmeccset játsszak, megvalósult."Nem feltétlenül szép meccseket játszottam, de kellett mindegyik, a csúnya, a küzdős, mindegyikből tanultam"- tette hozzá Timi, aki előbb a selejtezőben nyert egyesben, majd lucky loserként a főtáblára került, ahol ment is egy fordulót.
 
Fotó: molcsapat.hu
 
De a legfontosabb, hogy újabb tornagyőzelmet ünnepelhetett párosban, ami zsinórban heteik évében sikerült Timinek. "Párosban azért idén van egy AO-döntőnk, azóta sajnos nem jött ki a lépés, de nagyon örülünk a sikernek és várjuk az RG rajtját" - utalt a Roland Garrosra a soproni klasszis, aki három számban is rajthoz áll Párizsban, hiszen az egyes és a páros mellett Fucsovics Marcival vegyesben is elindulnak.

CSAK KÖNNYŰNEK LÁTSZOTT ISZTAMBUL
Timiék a negyeddöntőben óriási harcban jutottak tovább Mladenoviccsal, de az elődöntő és a döntő már nagyon simán alakult. A trófea sorsáról döntő fináléban például mindössze egyetlen játékot engedélyeztek az ellenfélnek, szóval tényleg nem tűnt úgy, hogy meg kell feszülniük Timiéknek.
 
Fotó: molcsapat.hu
 
"A páros most azért is szép, mert Kiki hullafáradt volt egész héten a Fed Kupa, ill a Martic elleni meccse miatt, nekem pedig a talpam fáj rettenetesen már napok óta sajnos. A negyeddöntőt nehéznek vártuk, hisz Kiki előtte a szezon leghosszabb meccsét veszítette el sajnos, így érzelmileg és fizikailag így kimerült volt; ráadásul éjjel kerültünk pályára.Szerencsére sikerrel vettük az akadályt és utána már jól játszottunk, főleg a döntőben. A mezőny szerintem jó volt, első ránézésre legalábbis, az, hogy a döntő sima volt, nem csak a mi "hibánk". A győzelemnek örülni kell és mi ezt is tesszük"- tette hozzá Timi.
A MOL Csapat klasszisát arról is kérdeztük, hogy szerinte is csak egy ilyen győzelem hiányzott ahhoz, hogy sikerüljön kilendülnie abból a gödörből, amiben elsősorban egyesben került. "Ahogy említettem, a győzelemnek örülünk, négy meccset nyertünk, hosszú idő óta először. Az elmúlt hetekben peches sorsolásaink voltak, nem is találtuk a jó játékunk, de ettől nem felejtettünk el párosozni, a célunk továbbra is a trófeák gyűjtése. Összességében hat győzelem, két vereség, nem volt rossz a hét számomra" - mondta büszkén Timi.
 
A MUNKÁBAN NEM ISMER MEGALKUVÁST
 
Felvetettük Timinek, hogy erős kontraszt mutatkozik a 2018-as és a 2019-es év között, és hogy vajon ennek mi lehet az oka, de a soproni játékos szerint érdemes egy lépés távolságból megítélni a dolgokat, már ami az általunk "parádésnak" nevezett tavalyi évet illeti: "Köszi a bókot, de 2018 nem volt azért annyira parádés, sőt. Egyesben nagyon jól indult, de sajnos elég rosszul folytatódott és szerintem párosban is van még bennünk több is" - mondta önkritikusan Timi, aki világbajnok és Grand Slam-győztes lett párosban, és egyesben is nyert WTA-tornát tavaly.
 
Fotó: molcsapat.hu
 
"Természetesen megvisel az egyesbeli hullámvölgy, de biztos vagyok benne, hogy vissza fogok találni a helyes útra, csak türelem, hit és munka kell hozzá. Esetleg egy kis mázli."Aki ismer, tudja, hogy a munkában nem ismerek megalkuvást, ha egyszer visszatalálok a sorozatos győzelmek útjára, sínen leszek, de türelmesnek kell lennem.
"Párosban pedig egy pillanatig nem pánikoltunk, bízunk egymásban, az, hogy egy-egy nyerhető meccset elbuktunk, nem jelenti azt, hogy ne alkotnánk jó párost szerintem. Továbbra is nagyon szeretünk egymással játszani, élvezzük a játékot, ez nagyon fontos.
 
HA LESZ EDZŐ, TUDNI FOGUNK RÓLA
 
Timi és Nick Horvat útja rövid közös munka után elváltak, azóta az édesapja segíti Timi felkészülését, ami nem ideális helyzet, hiszen Babos Csaba nem tudja vállalni az állandó utazgatást. Felmerült a kérdés, meddig tart még az átmeneti állapot.
 

Még nem találtam meg az edzőm, de keresem gőzerővel."Édesapám segít, ahol tud, de ő továbbra is Sopronban van, én pedig Pesten edzem, ahol nagyon jó ütőpartnereim vannak szerencsére Kellner Ádi és a BTC játékosai személyében. A következő versenyekre átmeneti kísérőim lesznek, de amint meglesz az edzőm, tudni fogtok róla, ígérem" - tette hozzá vidáman Timi. 

Forrás:molcsapat.hu

Videók