Babos Tímea nyerő helyzetből veszített és kiesett

Babos Tímea 5:0-ás vezetés után két játszmában kikapott szerdán a kínai Cseng Csiétől az 500 ezer dollár összdíjazású kantoni keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.


A viadal honlapja szerint a világranglista 105. helyén álló magyar játékos - aki a keddi nyitókörben a hetedik helyen kiemelt amerikai Varvara Lepchenkót búcsúztatta - villámrajttal 5:0-ra elhúzott, ám a WTA-rangsorban 58. rivális meglepetésre sorozatban hét játékot nyert, és 57 perc alatt hozta a nyitószettet.

A 20 éves soproni teniszező a folytatásban sem tudott javítani, 1:1 után ismét elvesztette adogatását, majd 4:4-nél utolérte a hazai versenyzőt, és további egy-egy brékkel jutottak el a rövidítésig. Ebben csak egy labdamenetet tudott nyerni a magyar játékos, így elvesztette a 2 óra 15 perces csatát.

Babos párosban is érdekelt Kínában a fehérorosz Olga Govorcovával, s a negyedik helyen emelték ki őket. Első ellenfelük a Jaroszlava Svedova, Csang Suaj kazah, kínai kettős lesz.

Érdekes, hogy Babos múlt héten Taskentben még Svedovával indult, és megnyerték a tornát - éppen Govorcováék ellen.

TENISZ
Kanton, WTA-torna, nyolcaddöntő:
Cseng Cs. (kínai)-Babos 7:5, 7:6 (7-1)
Cornet (francia, 2.)-Pliskova (cseh) 7:6 (7-4), 6:0
Puig (Puerto Ricó-i, 8.)-Voszkobojeva (kazah) 6:3, 6:2
Csang (kínai)-Hszieh (tajvani, 6.) 6:2, 6:2
King (amerikai)-Jovanovski (szerb) 6:4, 0:6, 6:4

Videók