Ma az első szettet nem nekünk kellett volna megnyerni - Babos Tímea

A 24 éves teniszező a páros mérkőzés megnyerése után nyilatkozott.


Helyszíni tudósítónk jelenti az Australian Openről.

Babos Tímea azok után nyilatkozott, hogy párosban megverték ellenfelüket a Barty Gösling kettőst.

" Még 4-0-nál is 40-15-re álltak ellenünk az első játszmában"

Közel volt a játék, messze is, de elkezdtünk pontról pontra játszani. Ahogy elkezdtünk feljönni, érezték a nyomást. A második szettben már mi voltunk előnyben, 3-1-nél brékelni a dupla brékhez. 

"Én azt hiszem megérdemelten nyertünk"

"Nem volt gyenge az ellenfél, azt hiszem nagyon jól játszottam. Pláne úgy, hogy látom, hogy Swiatek 16-ben van." 

"Felkészültnek érzem magam."

"Nem vagyok azon meglepődve, hogy Swiatek a további két meccsén játszmát sem veszített, mert kiváló formában van." - Méltatta azt az  ellenfelét aki egyesben búcsúztatta Babos Tímeát, a lengyel Swiateket.

"Én azt mondtam, ez a csaj TOP 10-es lesz, csak azért nem kiemelt, mert a US Open óta sérült volt." 

"Annyira jól teniszezik mindenki, hogy igazából bármi lehet."

"Ma az első szettet logika alapján nem nekünk kellett volna megnyerni. "

"Minden pontnak nagyon tudunk örülni. Ez a mentalitás a kulcsa a sikereinknek." - említette arra a kérdésre, hogy hogyan működik a játék Kristina Mladenoviccal.  

Amikor messzire jutunk, akkor mindig a második körünk a legnehezebb. 

Most is azért vagyunk itt, hogy minél messzebb jussunk.

Borítókép: Facebook.com/ Babos Tímea
 

Videók