Babos Tímea élő videóban számolt be a US Open szokatlan körülményeiről

A magyar teniszező szerint érdekes lesz az üres centerpályán játszani.


A szokatlan körülményekről és a nehéz sorsolásról is beszélt Babos Tímea a hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokság előtt.

A párosban háromszoros Grand Slam- és világbajnok egy honlapján közzé tett videóban az edzőteremből jelentkezett be pénteken.

"Mára végeztem a kondival és a tenisszel is, az edzőterem azért ilyen üres, mert egyszerre maximum húszan lehetünk benn" - utalt a 27 éves játékos a New York-i szigorú járványügyi előírásokra. "Ma csak edzések voltak, hétfőn kezdődik a verseny, amelyen Madison Keys-szel kezdek, ami elég nehéz első kör."



A hetedik helyen kiemelt amerikai rivális 2017-ben döntőt, 2018-ban pedig elődöntőt vívott a US Openen. A világranglistán 13. Keys 3-1-re áll a 101. helyen álló magyarral szemben, és a legutóbbi két meccsüket is ő nyerte.

"Azért is várom a meccset, mert biztosan nagy centerpályán fogok játszani, persze ez most a közönség nélkül érdekes lesz. De ez is egy jó kis kihívás" - tette hozzá.

A koronavírus-járvány miatt a 140. US Open szervezői a Billie Jean King Nemzeti Teniszcentrummal és a versenyhotelekkel létrehoztak egy más sportágakban már alkalmazott "buborékot", ami azt jelenti, hogy a résztvevőket és közreműködőket hermetikusan elzárják a külvilágtól, ezzel minimalizálva a fertőzésveszélyt.

Borítókép: Facebook/Tímea Babos
 

Videók