Babos szerint értelmetlen ilyen körülmények között versenyeket szervezni

A magyar teniszező a szakmai stábjával és családjával közösen dönt majd a folytatást illetően.


Babos Tímea szerint ilyen körülmények között versenyeket, US Opent rendezni értelmetlen - így reagált a teniszezők világranglistáján 100. magyar játékos a szerdai hírre, miszerint a női versenyeket szervező WTA augusztus 3-tól indítja újra a viadalokat.

A 27 éves teniszező az M1 aktuális csatornának hozzátette, a tervek szerint kizárólag reptéri hotelekben szállhatnának meg, onnan egyből a pályára utazhatnának csak, a létesítményekben pedig nem állna rendelkezésükre se öltöző, se étterem, sem pedig pihenőszoba. Amellett, hogy nézők nélkül kellene játszaniuk, a versenyre is csak egyetlen ember kísérhetné el, azaz a stábja nem utazhatna vele, ráadásul minden nap koronavírus-teszten kellene átesnie a játékosoknak, ami ha pozitív eredményt hoz, akkor az automatikus kiesést és természetesen karantént von maga után.

A párosban háromszoros világbajnok Babos hozzátette, természetesen addig még van idő, és a dolgok változhatnak, ő pedig a szakmai stábjával és családjával közösen dönt majd a folytatást illetően. Megjegyezte, körülbelül három-négy hétre lenne szüksége ahhoz, hogy újra versenyformába kerüljön.

A versenyeket szervező WTA szerdán jelentette be, hogy augusztus 3-án indul újra a március óta szünetelő nemzetközi teniszélet.

Kép: VCG/VCG via Getty Images

Videók