Az elképesztő körülmények elmosták a mérkőzéseket

Nem játszottak a magyarok Melbourne-ben.


Helyszíni tudósítónk jelenti az Australian Openről.

Homokviharral tarkított záporok zúdultak szerda estétől órákon át Melbourne-re. A poros, mocskos, barna esőnek az lett a következménye, hogy az autók úgy néztek ki, mintha épp a Dakar rally sivatagi szakaszát fejezték volna be és ennek megfelelően az Australian Open szabadtéri pályáit is alaposan takarítani kellet. Melbourne-ben csúszott már a program extrém hőség, csapadék és rossz levegőminőség miatt, csütörtökön azért kellett órákat várni, mert a pályák megtisztítása komoly kihívást jelentett a szervezőknek.

Még szerencse, hogy ez az egyetlen Grand Slam helyszín, ahol 3 arénát is függetleníteni tudnak az időjárástól, köszönhetően a mozgatható tetőnek. Ráadásul a Rod Laver, a Margaret Court és a Melbourne Aréna együttes kapacitása 32500 és a folyamatos televíziós közvetítés is garantált.

Szegény embert az ág is húzza: pont befejezték a pályák sikálását, takarítását nagynyomású vízsugárral, amikor megint leszakadt az ég. Aztán végre kisütött a nap és délután 4 után a külső pályákon is elindult az élet.

Az ausztrál nyílt teniszbajnokság 4. napján eredetileg három magyar lépett volna pályára, de ebből semmi nem valósult meg. Fucsovics Márton a brit Cameron Norrie-val nevezett, de a program csúszása miatt, a pénteki egyéni mérkőzésére gondolva visszalépett a magyar. Edzett egy jót Hacsanovval és nem akarta felesleges várakozással tölteni az időt. Az ameriai Tommy Paullal, magyar idő szerint péntekre virradó éjjel fél 3-tól mérkőzik. Babos Tímea és Stollár Fanny meccsét is törölték a műsorból, ők holnap kezdenek a párosban.

Borítókép: Cameron Spencer/Getty Images

Videók