Ausztrál Open: Arnnak túl nagy falat volt Serena Williams

Arn Gréta két játszmában kikapott Serena Williams ellen szombaton a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyének harmadik fordulójában.


A nyolcaddöntőbe jutásért rendezett összecsapás 59 percig tartott, Arn mindössze két játékot tudott nyerni a világklasszis amerikai teniszező ellen.
   
A nyitó szettben (32 perc) Williams, aki eddig öt alkalommal diadalmaskodott az esztendő első Grand Slam-tornáján, kissé bizonytalanul kezdett és a magyar bréklabdához jutott.
 
A 13-szoros GS-győztes amerikai azonban gyorsan összekapta magát, fordított, majd sorra nyerte a gémeket és alig félóra elteltével már 5:0-ra vezetett. Arn azonban saját adogatásánál összehozott egy játékot, s nagy tapsot kapott a szinte zsúfolásig megtelt Rod Laver Aréna közönségétől.
   
A folytatásban a volt világelső továbbra is óriási fölényben játszott, 15 perc alatt 4:0-ra elhúzott, amikor a magyarnak sikerült feliratkoznia a táblára egy simán megnyert játékkal (4:1), de utána Williams már nem engedte hosszabbra nyúlni a mérkőzést. 
 
Ausztrál Open, női egyes, 3. forduló:
 
Serena Williams (amerikai, 12.) - Arn Gréta 6:1, 6:1

A negyedik helyen kiemelt Andy Murray továbbjutott, míg a 14. helyen rangsorolt francia Gael Monfils kiesett az ausztrál nyílt teniszbajnokság 3. fordulójában.

Férfiak, 3. forduló, eredmények:

Murray (brit, 4.)-Llodra (francia) 6:4, 6:2, 6:0
Kukuskin (kazah)-Monfils (francia, 14.) 6:2, 7:5, 5:7, 1:6, 6:4
Djokovics (szerb, 1.)-Mahut (francia) 6:0, 6:1, 6:1
Ferrer (spanyol, 5.)-Chela (argentin, 27.) 7:5, 6:2, 6:1
Tsonga (francia, 6.)-Gil (portugál) 6:2, 6:2, 6:2
Gasquet (francia, 17.)-Tipszarevics (szerb, 9.) 6:3, 6:3, 6:1
Nisikori (japán, 24.)-Benneteau (francia) 4:6, 7:6 (7-3), 7:6 (7-4), 6:3
Hewitt (ausztrál)-Raonic (kanadai, 23.) 4:6, 6:3, 7:6 (7-5), 6:3

Nők, 3. forduló, eredmények:

S. Williams (amerikai, 12.)-Arn 6:1, 6:1
Kvitova (cseh, 2.)-Kirilenko (orosz, 27.) 6:0, 1:0-nál Kirilenko feladta
Sarapova (orosz, 4.)-Kerber (német, 30.) 6:1, 6:2
Makarova (orosz)-Zvonarjova (orosz, 7.) 7:6 (9-7), 6:1
Cseng Csie (kínai)-Bartoli (francia, 9.) 6:3, 6:3
Lisicki (német, 14.)-Kuznyecova (orosz, 18.) 2:6, 6:4, 6:2
Ivanovics (szerb, 21.)-King (amerikai) 6:3, 6:4
Errani (olasz)-Cirstea (román) 6:7 (6-8), 6:0, 6:2

 

Videók