ATP Kupa: Kanada negyeddöntős

Az oroszok veretlenül kerültek a nyolc közé.


A németek 2-1-re kikaptak a kanadaiaktól kedden Brisbane-ben a tenisz ATP Kupán, így nem jutottak be a negyeddöntőbe.

A német csapatban a világranglistán 7. Alexander Zverev az ausztrál Alex De Minaurtól és a görög Sztefanosz Cicipasztól elszenvedett veresége után a harmadik egyes meccsét is elvesztette a tornán, ezúttal Denis Shapovalovtól kapott ki. Az ausztrálok mögött csoportmásodikként továbbjutott észak-amerikaiaknál Shapovalov a sorsdöntő páros mérkőzésen is remekelt Felix Auger-Aliassime oldalán.

Perth-ben a norvégokat is legyőző oroszok veretlenül kerültek a nyolc közé, Marat Szafin kapitány együttese eddig mindössze egy találkozót veszített el.

Az először sorra kerülő ATP Kupán tíz napon át 24 válogatott csap össze, a viadal összdíjazása 15 millió dollár. A hat kvartettből a csoportelsők mellett a két legjobb második jut tovább a negyeddöntőbe, amelynek összecsapásaira csütörtökön és pénteken kerül sor Sydneyben. Az elődöntőket szombaton, a finálét egy nappal később bonyolítják le ugyancsak a Ken Rosewall Arenában.

Eredmények, 3. forduló:
C csoport (Sydney):
Nagy-Britannia - Moldova 3-0

Cameron Norrie-Alexander Cozbinov 6:2, 6:2
Daniel Evans-Radu Albot 6:2, 6:2
Jamie Murray, Joe Salisbury-Cozbinov, Albot 6:2, 6:3

D csoport (Perth):
Oroszország-Norvégia 3-0

Karen Hacsanov-Viktor Durasovic 6:2, 6:1
Danyiil Medvegyev-Casper Ruud 6:3, 7:6 (8-6)
Tejmuraz Gabasvili, Konsztantyin Kravcsuk-Ruud, Durasovic 7:6 (7-4), 6:4

F csoport (Brisbane):
Kanada-Németország 2-1

Felix Auger-Aliassime - Jan-Lennard Struff 1:6, 4:6
Denis Shapovalov-Alexander Zverev 6:2, 6:2
Auger-Aliassime, Shapovalov-Kevin Krawietz, Andreas Mies 6:3, 7:6 (7-4) 

Borítókép: Bradley Kanaris/Getty Images

Videók