"A mai teniszezők sokkal nehezebb helyzetben vannak" - Becker

A volt világelső teniszező bízik benne, hogy a mostani játékosok nem válnak gépekké.


A volt világelső teniszező, Boris Becker reményét fejezte ki, hogy a játékosok nem válnak érzelemmentes gépekké annak nyomán, hogy a férfi versenyeket szervező ATP a korábbiaknál szigorúbb büntetést helyezett kilátásba, ha valaki a pályán elveszti a fejét és szabad utat enged a dühének.

Az utóbbi hónapokban több ilyen eset is történt. Alexander Zverevet februárban kizárták az acapulcói tornáról, miután sértegette a bírót és az ütőjével többször is rácsapott a székére, Nick Kyrgios pedig Indian Wellsben és Miamiban is bírságot kapott nem megfelelő viselkedése miatt.

Becker, aki pályafutása során többször is teret engedett az érzelmeinek meccs közben, úgy véli: a sportágnak szüksége van arra, hogy a játékosok kimutassák az érzelmeiket a pályán.

"Nagyon örülök, hogy annak idején nekünk engedték, hogy játsszunk és egyúttal vad harcosok legyünk, igaz, akkor még nem volt közösségi média és mikrofonok mindenütt" - mondta az 54 éves, hatszoros Grand Slam-győztes német sportember.

"A mai teniszezők sokkal nehezebb helyzetben vannak. Ma minden annyira átlátható, az én ízlésemnek túl átlátható. És a kérdés az, hogy a sportágat irányító szervezet ezt hogy kezeli. A tenisz egy szórakoztató sport, én nem gépeket, komputereket akarok látni a pályán. Az érzelmek jók, egy kis vér, izzadság, könny felpezsdít, mi ilyenek voltunk. Persze mindennek van határa" - fogalmazott Becker.

Az ATP azt is kilátásba helyezte, hogy felülvizsgálja a visszaesőkkel szembeni szankcióit, miután sokak szerint túl elnéző az ilyen esetekben.
Becker szerint senki nem tökéletes, néha mindenki elveszti a fejét, ezért sem szerencsés, ha a játékostársak nyilvánosan kritizálják az aktuális "bűnöst".

"Szerintem ez nem helyes, előbb mindenki nézzen a tükörbe" - mondta.

Borítókép: GettyImages 

Videók