A Grand Slam a cél a 13 éves magyar kislánynak

Bak-Szabó Norina minden nap keményen edz azért, hogy valóra váltsa az álmát.


Elsőéves U14-esként készül a felnőtt országos teniszbajnokságra Bak-Szabó Norina. A Top Sport versenyzője úgy érzi, szerencsés helyzetben van, ugyanis az elmúlt hónapokba szinte végig edzésben maradhatott és a versenyek sem álltak le a számára. Ugyanakkor nemzetközi szinten közel sem szerezhetett annyi tapasztalatot, mint az év elején tervezték.

„Mindent” – feleli Norina a kérdésre, mit szeret a teniszben. Az ígéretes versenyző relatív idősen, hétévesen ragadott először ütőt, mint meséli, előtte maximum rollerrel ment a pálya közelébe. Nővére, Klaudia szintén teniszezett, így fertőződött meg végül a sportág szeretetével.

Bár még csak 13 esztendős lesz, határozott elképzelése van a jövőjét illetően. Mint mondja, szeretne három-négy éven belül a felnőttek között is bizonyítani nemzetközi tornán.

„Technikailag nagyon felkészült, képzett – jellemzi Norinát édesanyja, Bak Klarissza. – Ugyanakkor kicsit későn érő típus. Az edzői szerint 15-16 évesen érhet el fizikálisan arra a szintre, hogy a technikai tudása is kifizetődjön a nemzetközi mezőnyben.”

Norina jelenleg a Top Sport színeiben versenyez, ahol a korábbi háromszoros egyéni magyar bajnok, Csurgó Virág és Nagy Tamás kezei alatt pallérozódik. Emellett Ondrék Zsanett és Tóth Mátyás segíti erőnléti edzőként. Beszédes, hogy Juhász Gábor klubigazgató is biztosítja a felkészüléshez szükséges pályát Norina számára – ezzel is támogatva őt a hosszú úton és elismerve a tehetségét.

Norina, ha teheti, tényleg a tenisszel kel és fekszik. A most véget ért US Opent is követte. Bár a férfi döntő késő estébe nyúlt, így csak a másnapi összefoglalóban láthatta, hogy – az egyik legnagyobb kedvence – a 27 esztendős Dominic Thiem megszerzi az első Grand Slam-trófeáját.

„Nem mindenki volt elégedett a körülményekkel, de szerintem remek volt, hogy újra versenyezhettek a legnagyobbak is. Amit láttam a döntőből, tetszett."

Lehet, nem volt mindig a legmagasabb szintű a játék, de ez talán annak is köszönhető, hogy most jóval kevesebb idő és torna állt a rendelkezésükre, hogy felkészüljenek” – adott gyors szakmai elemzést a férfi egyes döntőjéről.

Mint minden teniszezőnek, Norina egyik legnagyobb álma is az, hogy egy GS-tornán menetelhessen.

„Nem annyira szeretem a salakot, de a kedvenceim többnyire salakon a legjobbak. Ezért aztán a kedvenc Grand Slam-tornám is a Roland Garros – meséli.

"No meg, ha az ember választhat, ki ne szeretne Párizsba menni?"

"De persze mind a négy nagy tornát nagyon szeretem, remélem, összejön, hogy elinduljak majd rajtuk. A tenisz mellett utazni és főleg repülni szeretek nagyon. A versenyek nagyon fárasztóak tudnak lenni, de utánuk néha jut pár nap várost nézni, kirándulni. Az eddigi kedvenc versenyhelyszínem Gran Canaria, Las Palmas volt.”

Addig is maradnak az utánpótlás kiemelkedő versenyei, így például az egyik legjelentősebb amerikai torna, az Orange Bowl.

„A tenisz helyzete szerencsés volt az elmúlt hónapokban. Mivel egy-egy játékos találkozik egymással, és a pályán nem is kerülnek egymáshoz másfél méteren belül, ezért az utánpótlástornáknál alig volt megállás. Talán két-három hét, ha kimaradt – tekint vissza Norina édesanyja.

"Nemzetközi tornákból viszont jóval kevesebbet rendeztek mindenhol. Idehaza például három tornánk is lett volna szeptemberben, de végül csak egyet tartottak meg közülük. "

"Ez az a tapasztalat, ami később lehet, hogy hiányozni fog. A következő idényhez másként állunk majd, mint eredetileg terveztük, több komolyabb nemzetközi verseny szerepel majd a naptárunkban. Norina fő versenye pedig a floridiai Orange Bowl lehet majd.”

Addig is akadnak rövidebb távú célok, például a szeptember 21-én rajtoló felnőtt magyar bajnokság, ahol Norina is részt vesz majd.

Forrás és képek: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Videók