Kikapott a Bondár-Gálfi páros Tenerifén

A harmadik helyen kiemelt ukrán kettőssel szemben nem sikerült a bravúr.


Bondár Anna és Gálfi Dalma párosa a negyeddöntőben kikapott a Tenerifén zajló 235 ezer dollár (73 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

A magyar duó csütörtökön a harmadik helyen kiemelt ukrán kettőssel, Ljudmjila Kicsenokkal és Marta Kosztyukkal mérkőzött meg, és játszmahátrányát még kiegyenlítette ugyan, de azt követően döntő rövidítésben már alul maradt. Az összecsapás 1 óra 16 percig tartott.

A két magyar játékos a tornán egyesben is indult, ott azonban nem sikerült főtáblára kerülnie, mert a selejtező második, utolsó körében kikapott. A páros főtábláján aztán egy kört vettek sikerrel.

Eredmény, páros, negyeddöntő:

Ljudmjila Kicsenok, Marta Kosztyuk (ukrán, 3.)-Bondár Anna, Gálfi Dalma 6:1, 3:6, 10-7

Borítókép: Facebook.com/ Bondár Anna 

Videók