Babos Csaba is bekerült a Magyar Tenisz Szövetség szakmai stábjába

Babos Tímea édesapja irányítja a tervek szerint a Fed Kupán az együttest.


Férfi vonalon Palágyi Miklós, Noszály Sándor és Kisantal Péter, a nőknél pedig Babos Csaba, Fekete Rudolf és Gulyás István alkotja azt a szakmai stábot, amelynek összetételéről a Magyar Tenisz Szövetség elnöksége döntött idei első ülésén.

A szervezet honlapjának szombati tájékoztatása szerint az utánpótláskorú versenyzők felelőse Kisantal Péter és Gulyás István lesz, míg a másik négy szakember a legjobb felnőtt játékosokhoz kapcsolódó feladatokat látja majd el.

A szövetség a Davis Kupa-csapat kapitányi teendőit illetően a jövőre vonatkozóan is Köves Gáborral szeretne megállapodni, a Billie Jean King Kupa (Fed kupa) együttest pedig a tervek szerint Babos Csaba - Babos Tímes édesapja - irányítja.

A megbeszélésen Lázár János elnök megerősítette: a Sütő Csilla főtitkár és a Sávolt Attila szakmai igazgató által javasolt költségvetés kétharmada, 1,1 milliárd forintnyi forrás már biztosított 2021-re. Sávolt szerint ezzel meg is indulhat az építkezés, a programok beindításához megteremtődtek az anyagi feltételek.

A következő hetekben ennek a munkának az előkészítése zajlik majd, így a kinevezésekhez szükséges szerződések elkészítése és a munkakörök pontos meghatározása is megtörténik február folyamán. A tervek szerint március elsején lép munkába az újonnan felállt szakmai stáb.

Akkor kezdik el munkájukat a gyerektenisz és a társszakágak új vezetői is, előbbi területért Orbán-Sebestyén Katalin, míg utóbbiért Bor Péter felel majd.

A szakmai igazgató kifejtette: valamennyi sportszakmai program beindításához még bizonyára szükségük lesz néhány hónapra, így azokhoz további türelmet kérnek a tagságtól.

Borítókép: mtk.hu 

Videók