Kemény ellenfelekkel kerültek egy csoportba Djokovicsék

A németekkel és a kanadaiakkal kell a szerbeknek megküzdeniük.


A világelső Novak Djokovic vezette, címvédő szerbek a németekkel és a kanadaiakkal kerültek egy csoportba a február eleji, melbourne-i ATP Kupa férfi tenisz csapatverseny pénteki sorsolásán.

A viadalt a tavalyi debütálásakor több ausztrál városban bonyolították le, a koronavírus-járvány miatt azonban ezúttal csak Melbourne lesz a helyszín, és a 24-es mezőnyt is megkurtították 12-esre a február 1. és 5. között sorra kerülő tornára.

Az országba érkezésükkor 14 napos szigorú karanténra kötelezett játékosok itt szerepelhetnek majd először tétmérkőzésen, és felkészülhetnek a február 8-án kezdődő Australian Openre.

Djokovic és Szerbia tavaly a Rafael Nadal vezette spanyolokat verte a sydneyi döntőben, az idén pedig már a csoportszakasz során kemény párharcok várnak rá. Az A jelű hármasban az Alexander Zverev fémjelezte németek, valamint a Denis Shapovalov és Milos Raonic vezette kanadaiak is kemény ellenfélnek ígérkeznek.

A négy csoportból az első helyezettek jutnak az elődöntőbe.

A spanyolok a B csoportban szerepelnek majd a görögökkel és a Nick Kyrgios nélkül felálló, házigazda ausztrálokkal, míg az osztrákok - Dominic Thiemmel - az olaszokkal és a franciakkal csapnak össze a C jelű trióban. A D csoport favoritja Oroszország, a másik két résztvevő Argentína és Japán. 

Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images

Videók