Oszaka Naomi lett az év női sportolója

Az AP voksolásán a japán teniszező 35 szavazó közül 18-nál zárt az első helyen.


Oszaka Naomit választotta az év női sportolójának az AP amerikai hírügynökség.

A 23 esztendős japán játékos a koronavírus-járvány által jelentősen megrövidített teniszidényben megnyerte a US Opent és a világranglista harmadik helyén zárta az esztendőt, amely során többször szót emelt a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen.

Az AP voksolásának vasárnap kihirdetett eredménye alapján Oszaka a 35 szavazó közül 18-nál zárt az első helyen, összesen pedig 71 pontot kapott. Az amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) döntőjében a legértékesebb játékosnak választott Breanna Stewart végzett másodikként 60 ponttal, őt kilencen tették az első helyre.

Harmadik az amerikaifutballista Sarah Fuller lett, őt egy szavazó vélte a lejobbnak, és 24 pontot szerzett.

Szombaton LeBron Jamest hirdették ki az év férfi sportolójának az AP-nél.

Borítókép: Matthew Stockman/Getty Images

Videók