Óriási magyar siker! - Helyszíni beszámoló

35 éve nem volt hasonló!


Fucsovics Márton kedd este olyat tett, amire 35 éve nem volt képes magyar teniszező: mérkőzést nyert Wimbledonban az egyéni főtáblán és bejutott a legjobb 64 közé. 

Sokáig kellett várni erre a sikerre. Fucsovics Márton 2010-ben győzött a junioroknál, azóta ötször indult a selejtezőben, de nem jutott el a 128-as elitig. Az elmúlt két évben már a főtáblán szerepelt, de 2017-ben Gilles Müller, tavaly Julien Benneteau ellen kapott ki az első fordulóban. Annyit azért érdemes hozzátenni, hogy Müller kiváló játékos volt füvön, Nadalt is verte (pont 2017-ben), míg tavaly egy sérülés után, minimális felkészüléssel érkezett Londonba a legjobb magyar teniszező. 

Az idén jól sikerült ráhangolódnia a szezon 3. Grand Slam-versenyére, egy hetet edzett Wimbledonban és egyre jobban érezte a játékot. Ennek ellenére a selejtezőből érkezett Dennis Novak egyáltalán nem ígérkezett könnyű kalandnak. Persze, még mindig jobb, mint egy nagy adogatógépet, vagy az első 3 kiemelt egyikét kapni.

Hosszú napra készült Fucsovics Márton, mert a 9-es pályán a 4. meccs volt az övé. Ott aztán annyira elhúzódtak a mérkőzések, hogy az övékét áttették a 4-esre. Így legalább nem kellett a végtelenségig várni, de a 4-es a leghangosabb pálya, közvetlenül a 3-as mellett, aminek a lelátója alatt folyamatos a mozgás és az emberek elfelejtik, hogy mellettük teniszmérkőzés megy. 

Természetesen nem ezért vesztette el az első játszmát Fucsovics Márton. Semmire bukta az első adogatójátékát, 2:4-nél ugyan visszabrékelt, de másodszor is előfordult vele, hogy nem nyert pontot adogatóként és innen már nem maradt esélye. Novak kegyetlenül, lélekölően és sebészi pontossággal rövidített legalább hatszor, alig hibázott az alapvonalról, nehéz volt fogást találni rajta. Elég kockáztatós teniszt játszott, lőtte a labdát laposan, de bejött neki. A 2. játszmában így is a magyar vezetett 3:1-re, de 4:4-nél már együtt voltak. Amikor az osztrák a szettben maradásért szervált, 40:15-ről botlott és Fucsovics Marci egyenlített, kicsit fellélegezhetett. Úgy tűnt, ez alapjaiban változtatta meg a mérkőzés képét, forgatókönyvét, de hiába vezetett pazar játékkal a magyar 5:2-re, maradt még fordulat a párbajban. Novak fordított és a játszmáért szerválhatott 6:5-nél. Előtte állt a játék, mert Fucsovics Márton kikérte az orvost a pályára, láthatóan erős fájdalmai voltak a hasánál. Szerencsére tudta folytatni és a következő 15 labdamenetből 11-et megnyerve egy szettre került a győzelemtől. Látványos labdameneteket játszottak, a közönség nagyon élvezte az előadást. A folytatásban gyorsan 4:0 lett és Novak egyre lehangoltabban mozgott a pályán. A 2 óra 34 perces összecsapást 3:6, 6:4, 7:6, 6:2-re nyerte Fucsovics Márton, aki 5 ász mellett 68 százalékban ütötte be az első szerváit. 

„Nagy teher volt, hogy nem nyertem még meccset Wimbledonban, korábban még szettet sem nyertem a két próbálkozásom alkalmával. Ráadásul egy Grand Slam első fordulója mindig az egyik legnehezebb feladat. Grand Slamen mindenki nagyon akar, mindenki a legjobb játékát hozza és nagyon akar nyerni.  Novak a selejtezőből jött, benne volt három mérkőzés a lábában, hozzászokott a körülményekhez, én viszont az első játszmában még ismerkedtem a fűvel, fel kellett vennem a ritmust, de a 2. szettben egyre jobban kezdtem játszani. Amikor megnyertem a 2. szettet, kicsit felszabadultam, éreztem, hogy jobban megy a játék, kicsit ellazultam, a 3. szettben, 5:2-ig szinte a legjobb játékomat tudtam nyújtani.

Egyszer-egyszer elvesztettem egy-két fontos pontot, azért mert a szurkolók hangosak voltak a pálya mellett, akkor ez idegesített kicsit, de közben talán felspannolt. Időnként déjá vu érzésem volt, mert, ha jól emlékszem, tavaly hasonló időben játszottam Benneteau-val és a lemenő nap akkor is pont a szemembe sütött az egyik oldalon. Szerencsére most jól tudtam ezt kezelni és átlendültem a holtponton. Novak nagyon jól játszott, főleg mikor nem volt rajta nyomás, vagy nekem bréklabdám volt, akkor mindig behúzott valami extrát”- kezdte az értékelést a mérkőzés után Fucsovics Márton, aki arról is beszélt, hogy azért kért ápolást a 3. játszma hajrájában, mert valószínűleg felfázott és alhasi panaszai voltak, folyamatosan vizelési inger gyötörte. 

„Így utólag azt mondom, nagyon jól jött az a kis pihenő. Vezettem 5:2-re a 3. szettben és onnan lett 5:6. Igen, 5:2 után kicsit passzívabban kezdtem el játszani, viszont a srác 5:2 után hibátlanul teniszezett, nem volt veszíteni valója, nagyon jól szervált, jól ritörnözött, jól jött a hálóra. Ott jól jött ez a kis szünet. Az volt a fordulópont, a meccs kulcsa, hogy a 3. szettet sikerült megnyernem 5:6-ról. Utána én is felszabadultabban játszottam, talán a fájdalom hatására próbáltam lerövidíteni a labdameneteket, agresszívabban játszani, menni a hálóra. A szervákra is jobban odafigyeltem, próbáltam az első adogatásokat behozni. Ezt nagyon sokat gyakoroljuk az edzőmmel, hogy az első szerváknál belépni, a testsúlyt előre tenni, és ez jól működött. 

 

(A szurkolók szemszögéből az örömteli pillanat)

Nem gondoltam még a Fognini elleni meccsre, nem is nagyon beszéltünk még erről az edzőmmel. Önbizalom szempontjából sokat adhat ez a győzelem, most még ki akarom élvezni, hogy végre sikerült nyernem egy meccset Wimbledonban is. Fogunk egy jót vacsorázni és várom, hogy pihenjek. Játszottam már Fognini ellen, nyertem is, nem fogok félni tőle, tudom, hogy mit játszik. Szereti csinálni a show-t, nekem felszabadultan kell teniszeznem, de biztos, nehéz mérkőzés lesz. Ugyanakkor csak egy a sok közül, remélem, hogy még nagyon sok évig leszek itt Wimbledonban és tudok majd meccseket nyerni”- búcsúzott Fucsovics Márton, aki előtt Taróczy Balázs tudott mérkőzést nyerni Wimbledonban, még 1984-ben, Richard Lewist verte.

   

Videók