Kiesett Serena, új világelső női teniszben

Steffi Graf után ismét német teniszező a világranglista élén!


 
A US Open második hetének csütörtöki versenynapján a női egyes elődöntői voltak a középpontban. Az első mérkőzésen a cseh Karolina Plisková Venus után Serena Williamst is kiejtette egy sima (6/2) és egy szoros (7/6) játszma megnyerésével. A torna előtt a világranglistán 11. helyen rangsorolt 24 éves teniszezőnő már a döntőbe jutással feljött a 6. helyre, és ha megnyeri az év utolsó Grand Slamjét, akkor az 5. legmagasabban rangsorolt teniszezőként vághat neki az év utolsó részének!
 
Nem Plisková az egyetlen, aki jelentősen javít pozícióján a világranglistán, ugyanis a német Angelique Kerber részben Caroline Wozniacki legyőzésével, részben Serena kiesésének köszönhetően hétfőtől a világranglista új vezetője lesz! A fiatalabbik Williams-lány 2013. február 18. óta zsinórban 186 hetet töltött az élen, most azonban kénytelen átadni helyét a trónon. Kerber előtt németként eddig csak Steffi Graf tudott a női tenisz uralkodója lenni, igaz ő 1987. augusztusa és 1997. márciusa között – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 377 hétig volt elől, ami rekord!
 
A női finálé szombaton 22:00-kor kezdődik. Angelique Kerber és Karolina Plisková eddig hétszer játszottak egymás ellen, a mérleg 4-3 az újdonsült világelső javára, legutóbb az augusztusi Cincinnati torna döntőjében mérték össze erejüket, ahol a cseh Plisková sima 6/3 6/1-es győzelemmel halasztotta el a trónfosztást.
 
Tenisz, US Open, New York
Női egyes, elődöntők
 
Karolina Plisková (cseh, 10. kiemelt)-Serena Williams (amerikai, 1.) 6/2 7/6
Angelique Kerber (német, 2.)-Caroline Wozniacki (dán) 6/4 6/3

Videók