Federer és Wawrinka simán a négy között, Halep kiverte Azarenkát

A második helyen kiemelt Roger Federer és a szintén svájci, az ötödikként rangsorolt Stan Wawrinka is simán jutott be az elődöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.


A 17-szeres Grand Slam-győztes Federer hét, az idei Roland Garros-bajnok Wawrinka pedig nyolc játékot veszített a három játszma során. A fináléba kerülésért éppen egymás ellen játszanak majd. Federer bréklabdáig sem engedte a Tomas Berdychet búcsúztató Richard Gasquet-t, aki csak nyolc nyerő ütésre volt képes a 34 éves sztár 50-ével szemben. Az ötszörös New York-i bajnok Federer idén még nem vesztett szettet Flushing Meadowsban, és 69 adogatójátékából csak kettőt bukott el.
 
 
A két GS-sereleggel rendelkező Wawrinka a harmadik szettben valósággal letarolta a korábban Andy Murrayt is verő dél-afrikai Kevin Andersont: ennek a felvonásnak a 29 pontjából 24-et nyert meg. Ami a párosban olimpiai bajnok svájciak egymás elleni mérlegét illeti, eddigi 19 meccsükből 16 Federeré lett, bár legutóbb, a Roland Garros negyeddöntőjében négy évvel fiatalabb honfitársa bizonyult jobbnak. A másik férfi elődöntő mérlege jóval simább: ott a világelső Novak Djokovic csap össze a címvédő horvát Marin Ciliccsel, és eddigi 13 mérkőzésükből valamennyit a szerb játékos nyerte. Cilic összesen csak öt szettet hozott ellenfele 31-ével szemben.
 
Az utolsó női negyeddöntőben a második helyen kiemelt Simona Halep három szettben búcsúztatta a korábbi kétszeres US Open-döntős Viktorija Azarenkát. Az elődöntőben a 23 éves Halep a nála tíz évvel idősebb Flavia Pennettával találkozik, eddigi négy összecsapásukból három alkalommal a világranglistán 26. olasz győzött. A másik ágon a világelső és címvédő Serena Williams találkozik az első US Open-elődöntőjére készülő, 32 esztendős Roberta Vincivel. Ők szintén négyszer álltak már szemben, s mindahányszor a hetedik New York-i trófeájára hajtó, 33 éves amerikai nyert.
 
férfiak, negyeddöntő:
Federer (svájci, 2.)-Gasquet (francia, 12.) 6:3, 6:3, 6:1
Wawrinka (svájci, 5.)-Anderson (dél-afrikai, 15.) 6:4, 6:4, 6:0
korábban:
Djokovic (szerb, 1.)-López (spanyol, 18.) 6:1, 3:6, 6:3, 7:6 (7-2)
Cilic (horvát, 9.)-Tsonga (francia, 19.) 6:4, 6:4, 3:6, 6:7 (3-7), 6:4
 
Az elődöntőben:
Djokovic-Cilic
Federer-Wawrinka
 
nők, negyeddöntő:
Halep (román, 2.)-Azarenka (fehérorosz, 20.) 6:3, 4:6, 6:4
korábban:
Pennetta (olasz, 26.)-Kvitova (cseh, 5.) 4:6, 6:4, 6:2
S. Williams (amerikai, 1.)-V. Williams (amerikai, 23.) 6:2, 1:6, 6:3
Vinci (olasz)-Mladenovic (francia) 6:3, 5:7, 6:4
 
Az elődöntőben:
S. Williams-Vinci
Pennetta-Halep

Videók