Ennyi és nem több: véget ért egy csodálatos teniszkarrier

A belga Kim Clijsters szombaton játszotta utolsó profi mérkőzését, miután az amerikai Bob Bryannel az oldalán vegyes párosban is kiesett az amerikai nyílt teniszbajnokságon.


A US Open háromszoros egyéni bajnoka már az év elején bejelentette, hogy az idei US Open lesz pályafutása utolsó versenye, s miután egyesben szerdán, női párosban pedig csütörtökön szenvedett vereséget, már csak vegyes párosban volt versenyben.

Clijstersék kiélezett meccset vívtak a Jekatyerina Makarova, Bruno Soares orosz, brazil kettőssel, az első elveszített játszma után egyenlíteni tudtak, ám végül a szuper rövidítést 12-10-re elbukták, s így búcsúztak.

"A meccs után az öltözőben úgy éreztem, megkönnyebbültem. Jól döntöttem" - mondta a 29 éves, korábbi világelső Clijsters, aki egyesben négyszer, párosban pedig kétszer nyert Grand Slam-versenyt.

Videók