Meglepően sima győzelem a US Open női döntőjében

Mindkét játékos először jutott Grand Slam-torna fináléjába.


Az amerikai Sloane Stephens meglepően könnyedén legyőzte honfitársát, a 15. helyen kiemelt Madison Keyst a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női döntőjében, szombaton.
 
Már az első szettben is csak a világranglista 83. helyén álló Stephens tudta elnyerni ellenfele adogatójátékát, és mivel ez 2:2-nél és 5:3-nál is sikerült neki, meglepően simán vezetést szerzett. A második felvonás már teljesen egyoldalú volt, így a találkozó egy óra után véget ért.
 
Mindkét játékos először jutott Grand Slam-torna döntőjébe. A 24 éves Sloane Stephens remekül szerepel hasonló kiélezett helyzetekben, hiszen eddig négyszer került WTA-torna fináléjába, és mindet megnyerte.
 
Eddigi legjobb eredménye Grand Slam-tornán a 2013-as ausztrál nyílt bajnokság elődöntője, a US Openen pedig a negyedik fordulóba jutás volt. Idén Melbourne-ben és a Roland Garroson nem indult, Wimbledonban pedig az első fordulóban búcsúzott.
 
Eredmény,
női döntő:
Stephens (amerikai)-Keys (amerikai, 15.) 6:3, 6:0
 
 

Videók