Federer: Jobbtól kikapni mindig benne van a pakliban

A legyőzője a tenisz másik halhatatlanja ellen folytatja.


Az argentin Juan Martin del Potro négy szettben legyőzte, s ezzel búcsúztatta a korábbi világelső svájci Roger Federert a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.
 
A magyar idő szerint csütörtökön kora reggel befejeződött utolsó férfi negyeddöntőben a 2009-es US Open-győzelme óta több csuklóműtéten átesett Del Potro kezdett jobban, 5:5-nél elvette Federer adogatását, s 43 perc után szettelőnybe került.
 
A második játszmában az ötszörös bajnok svájci egyenlíteni tudott, a harmadik felvonás elején azonban megint az argentin irányított, s 3:0-ra elhúzott. Az idén Melbourne-ben és Wimbledonban is győztes Federer 4:4-nél érte utol Del Potrót, ezt követően a rövidítésig fej fej mellett haladtak. A tiebreakben aztán hiába volt a korábbi világelsőnek négy játszmalabdája is, egyiket sem tudta kihasználni, míg Del Potro az elsőt értékesítette, így ismét előnybe került.
 
A negyedik szettben is voltak esélyei a 36 éves Federernek, ám a nagyot küzdő argentin 2 óra 50 perc alatt nyert, így a 2009-es finálé után másodszor is legyőzte Federert az Arthur Ashe Stadionban.
 
„Túl sokat hibáztam, ő pedig akkor teljesített a legjobban, amikor nagyon kellett” – nyilatkozta a találkozó után Federer, aki hozzátette, így is fantasztikus éve volt, és az, hogy veszít egy nála aznap jobban játszó ellenféllel szemben, mindig benne van a pakliban.
 
„Az eddigi legjobb mérkőzésemet játszottam, el sem hiszem, hogy annyi sérülés és műtét után ismét Grand Slam-elődöntőt játszhatok” – mondta Del Potro, megemlítve, az Arthur Ashe Stadion számára olyan, mintha hazai pályán teniszezne.
 
Del Potro a világelső Rafael Nadallal találkozik a legjobb négy között.

Videók