Halálos KO, doppinghősnő születik - ez történt november 13-án

A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.


 

- Kissé brutálisan ütötte ki 1982-es boxmérkőzésükön az amerikai Ray Mancini a dél-koreai Duk-Koo Kimet. A nézők izgalmas mérkőzést vártak, ám Mancini könnyedén ütötte-verte ellenfelét, akit  végül KO győzelemmel küldött haza - és egyben a sírba is. Ugyanis az ázsiai olyan mértékű agykárosodást szenvedett, hogy négy nappal később belehalt. Ez mérföldkő volt a box történetében, több szabálymódosítást is elrendeltek, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő.

-1956-ban született Anna Verouli, az a görög gerelyhajítónő, aki az 1984-es olimpián pozitív doppingteszttel bukott le. Emiatt örökre el is tiltották a versenyzéstől az Európa-bajnok és vb-bronzérmes atlétát.

-Természetesen a Forma-1 sem maradhat ki: 1988-ban a "turbó korszak" utolsó futamát láthatta a közönség Prost győzelmével az ausztráliai Adelaide-ben. 1994-ben ugyancsak az Ausztrál Nagydíj volt az idényzáró, ami nem kevés izgalmat hozott. Schumacher és Damon Hill között mindössze egyetlen pont volt a különbség a vb-pontversenyben. A német pilóta saját hibája miatt nekicsapódott a gumifalnak, ám ebből vissza tudott jönni. Hill azt remélte, hogy a hiba miatt meg tudja előzni riválisát, ám kísérlete ütközéshez vezetett. Előbb Schumachernek, majd az angolnak is fel kellett adni a versenyt, így az előny maradt a Benetton-Ford pilótájánál. Michael Schumacher lett a világbajnok, a futamot Nigel Mansell nyerte.

- 1987 november 13-án látta meg a napvilágot Dana Vollmer, az amerikaiak úszócsillaga, aki először a 2004-es athéni olimpián állhatott fel a dobogó legtetejére a 4x200m gyorsúszás váltójával, majd Londonban egy egyéni és két további váltóval szerzett olimpiai arannyal bővítette éremkollekcióját. Emellett többszörs világbajnok is.

- 32 gyertyát fújhat ma el tortáján Francois-Louis Tremblay, a kilencszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok kanadai rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki idén tavasszal remélhetőleg a debreceni világbajnokságra is ellátogat majd.

- 1907-ben ezen a napon született Európa-, négyszeres világbajnok és háromszoros olimpiai bronzérmes műkorcoslyázónk, Szollás László, aki Rotter Emíliával párosban érte el sikereit. A mai napon ünnepli 34. születésnapját Montvai Tibor, a Nyíregyháza focistája, valamint ma tölti be 37. életévét Szabó Zita, a Debreceni Sportcentrum triatlonistája, aki részt vett a pekingi olimpián.

Videók