Primoz Roglic továbbra is őrzi a piros trikót, Valverde feladta

A szlovén versenyző a 16. lett a hetedik szakaszon.


Michael Storer nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 7. szakaszát, amelyen Primoz Roglic megtartotta első helyét összetettben.

A Gandia és Balcón de Alicante közötti 152 kilométeres, hat kategorizált emelkedőt tartalmazó pénteki etap záró hegyét négy szökevény kezdte meg együtt, közülük a DSM ausztrál bringása bizonyult legerősebbnek ezen a napon. A 24 esztendős Storer pályafutása első szakaszsikerét aratta Grand Tour-viadalon.
Hátul az esélyesek csoportjában az éllovas és a legutóbbi két kiírás győztese, a szlovén Roglic - legnagyobb riválisai társaságában - pont akkora különbséggel érkezett meg, hogy megtartsa a piros trikót.

Egy esés miatt ért véget Alejandro Valverde 30. háromhetes körversenye: a cél előtt 45 kilométerrel egy lejtmenetes kanyarban úthiba miatt az oldalára esett, majd a szalagkorlát hiányzó részén átcsúszva az utat szegélyező meredély elejére zuhant. Bár visszaült kerékpárjára, néhány perc múlva könnyeivel küzdve feladta a versenyt a 41 éves spanyol klasszis, aki 2002 óta profi kerékpáros, 2009-ben megnyerte a Vueltát, 2018-ban pedig világbajnok lett.

Eredmények:

7. szakasz, Gandia-Balcón de Alicante, 152 km, hegyi befutó:

1. Michael Storer (ausztrál, DSM) 4:10:13 óra
2. Carlos Verona (spanyol, Movistar) 21 másodperc hátrány
3. Pavel Szivakov (orosz, Ineos Grenadiers) 59 mp h.

7. Felix Grossschartner (osztrák, Bora-hansgrohe) 1:32 perc hátrány

16. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 3:33 p h.
17. Enric Mas (spanyol, Movistar) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:

1. Roglic 25:18:35 óra
2. Grossschartner 8 másodperc hátrány
3. Mas 25 mp h.

Szombaton a Santa Pola és La Manga del Mar Menor közötti 173,7 kilométer megtétele vár a 76. Vuelta a Espana mezőnyére. A 3417 kilométer össztávú viadal szeptember 5-én Santiago de Compostelában, a híres Szent Jakab-zarándokút - ismert nevén El Camino - záró állomásán ér véget.

Borítókép: Facebook.com/ Primoz Roglic 

Videók